Foci

Magyar-görög: a románok örülnek a döntetlennek

Stieber Zoltán (stieber zoltán, )
Stieber Zoltán (stieber zoltán, )

A román sajtó örömmel fogadta, hogy döntetlennel zárult vasárnap este a Magyarország-Görögország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező.

A legnagyobb példányszámú román sportújság, a Gazeta Sporturilor elektronikus kiadásában azzal a címmel számolt be a 0-0-ra végződött budapesti meccsről, hogy “döntetlen a javunkra”. Nem is alakulhatott volna jobban számunkra, Magyarország nem kapott ki, de Románia mögött maradt öt ponttal – írta a Gazeta Sporturilor.

A Pro Sport című sportnapilap szerint a román és az északír győzelem után “kettészakadt” az F csoport, ugyanis Romániának és Észak-Írországnak 5, illetve 4 pont előnye van a harmadik helyezett Magyarországgal szemben.


Fotó: MTI

A második legolvasottabb sportújság szerint a magyar-görög döntetlen miatt a helléneknek már csak elméleti esélyeik vannak a továbbjutásra. Az eredmény nagymértékben segíti Romániát is – írták -, mert az ötpontos előny azt jelenti, hogy Románia a közvetlen kijutást jelentő első vagy második helyen marad még akkor is, ha a továbbiakban esetleg botlik – tudatta a Pro Sport.

Az Adevarul című román napilap szerint a budapesti döntetlennek köszönhetően Románia közelebb került az Eb-re való kijutáshoz.

A román lapok nagy terjedelemben foglalkoznak a Románia – Feröer-szigetek meccsel, amelyen a románok 1-0-ra győztek. A tudósítások kiemelik, hogy a román válogatott gyengén játszott, ezért a közönség a meccs végén kifütyülte a csapatot. A játékosok bírálták a közönség magatartását – olvasható a román újságokban.

Magyarország és Románia az F jelzésű selejtezőcsoportban szerepel. A hétvégi ötödik forduló után Románia vezeti a csoportot 13 ponttal, második Észak-Írország 12-vel, a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll Magyarország 8-cal, míg Görögország az utolsó, 2 ponttal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik