Sport

Kulcsár Krisztián a MOB új elnöke

Kedden tartották a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tisztújító közgyűlését, a jelenlegi elnök, Borkai Zsolt mellett a szervezet korábbi főtitkára, Szabó Bence, valamint Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) technikai igazgatója jelezte, hogy harcba száll az elnöki posztért. Felvezetőnket itt lehet elolvasni.

Az első körben 50 százalék plusz 1 szavazat kellett a győzelemhez, Kulcsár 83, Borkai 53, Szabó 27 voksot kapott. Ez még nem volt elég, úgyhogy második kört rendeztek, de immár Szabó Bence nélkül. A közjegyző a 24.hu kérdésére azt erősítette meg, hogy ketten érvénytelenül szavaztak.

Ez már előrevetítette,. hogy elnökváltás lesz, Kulcsár Krisztián a második körben 108 szavazot kapott, ő lesz a MOB első embere. Borkai Zsoltra 51-en szavaztak a második körben.

Éreztem a támogatottságot, az első kör aránya és a végeredmény meglepett. Nem tartok tőle hogy a politikai bedarálna. Főállásban dolgozom Svájcban, de kész vagyok feladni a nemzetközi vívó szövetségi munkámat. Az a forrás ami a sportba állami és vállalati oldalról befolyik eredményesebben használjuk fel. A MOB szakmai szervezet, a szakmai téren egyáltalán nem ürült ki. Először tájékozódni fogok, de a munka lehet hogy már egy óra múlva elkezdődik

– mondta a frissen megválasztott elnök.

A MOB új elnöke a sport 24.hu azon kérdésére, hogy ügyvezető elnök lesz vagy társadalmi, azt reagálta:

Az első években mindenképpen ügyvezető, lévén megítélésem szerint ez a pozíció a mai világban 24 órás szolgálatot, teljes embert kíván. Emlékeim szerint Schmitt Pál elnöki megbízatása elején szintén ügyvezető elnökként látta el a hivatalt, de lényegi kérdés, hogy a MOB alapszabálya lehetővé teszi ezt.

A két alelnök Orendi Mihály (114 szavazat) és Deutsch Tamás (102) lett. Gémesi György lett a harmadik a voksoláson (65 szavazattal), Magyar Zoltán pedig visszalépett.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Kulcsár Krisztián portré

Született: 1971. június 28., Budapest

Sportága: vívás, párbajtőr

Legnagyobb sikerei: olimpiai ezüstérmes csapatban (1992, 2004), világbajnok egyéniben (2007), világbajnok csapatban (1998, 2001), vb-3. csapatban (1995, 2007), Európa-bajnok csapatban (1998, 2007), Eb-2. csapatban (2008), Eb-3. egyéniben (2000), magyar bajnok egyéniben (2012)

Sportvezetőként: a Magyar Vívószövetség elnökségi tagja (2004-2012), a BOM a Magyar Sportért Alapítvány létrehozásának egyik kezdeményezője (2013), a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója (2014-)

A tisztújító közgyűlés részletesen:

Zaklatott felvezetése volt a közgyűlésnek: a Helia szálló előtt Questor-károsult tüntetők egy csoportja transzparensekkel, és hangos rigmusokkal küldte Borkai Zsolt elnököt, majd később már Szijjártó Péter külügyminisztert Tarsoly Csaba után a börtönbe.

Maga az esemény negyed óra késéssel és a Himnusz eléneklésével indult. A közgyűlés a magyar sport 2016. Évi halottjaira történő megemlékezéssel indult, majd a szakállamtitkárság részéről Szabó Tünde mondott beszédet. A közgyűlés először az új tagok felvételéről szavazott. 138-an voltak a teremben és egyhangúlag elfogadták az előzetes listát.

Fotó: Berecz Valter

A tagváltozások után 194 főre változott a MOB közgyűlés hivatalos létszáma, Borkai Zsolt megállapította, hogy 165 fő rendes tag van jelen a teremben. A 138 és 165 között az adta a különbséget, hogy a taglétszámra természetesen az új tagok még nem szavazhattak. A közgyűlés eztán elfogadta a napirendi pontokat.

A 3. napirendi pontot, a 2016-os pénzügyi beszámolót a közgyűlés 165 igen mellett elfogadta. Mint ahogyan a 2017-es költségvetést is.

Eddig a pontig egy hozzászólás sem volt, de majd most, Fábián László sportigazgató riói beszámolója után biztos lesz. Míg eddig mindent előre megírt szöveg alapján olvasott föl mindenki, addig az olimpiai bajnok öttusázó séróból nyomja. Közben még két fő betoppant, így immár 168-an bólintottak rá az olimpiai beszámolóra. Érdekes ez, mert ahhoz képest mennyire megosztotta a sportvezetést is a riói 8-3-4 érem megítélése, még csak hozzászólás sem volt.

A 10. napirendi pont volt a tisztújítás. Schmitt Pál a levezető elnök lévén Borkai érdekelt, így az a pletyka is megdőlt, hogy Schmitt újra jelölteti magát. Ezt megelőzően gépi, nyílt szavazás zajlott, ezúttal a tisztségviselők szavazása alkalmával titkos, papír alapú szavazásra térnek ét.

Orendi Mihály volt az első hozzászóló. Azt kérte, szavazzanak, hogy a két alelnöknél határozzák meg ki lesz a téli és ki a nyári sportokért felelős. Schmitt szerint ez nincs az alapszabályban, elnökségi hatáskör, de azért ez utóbbit megszavaztatta, amit elfogadtak.

Fotó: Berecz Valter

Ami az elnökválasztást illeti, a három jelölt 5-5 percet kapott a programja bemutatására. Szabó Bence kezdte. Azt mondta, a MOB több mint sport. Konstruktív és párbeszédre építő MOB-ot szeretne, és erős, független proaktív tagságot, amelynek van bátorsága kiállni az igazáért. A sportoló az első szlogent nem csak frázisnak gondolja, ahogy takarékos gazdálkodást ígér. Meg még sok mindent, amivel lényegében az összes, amúgy józanésszel alapvetésként kezelendő jelzőt felsorolja. Valós programpontot, tényleges kézzelfogható ígéretet nem hallottunk.

Hét percet beszélt öt helyett, ezért Schmitt Pál megengedőbb, Kulcsár is annyit kapott. A kétszeres világbajnok párbajtőröző a gazdasági életben és a sportban szerzett tapasztalatát a partnerség jegyében képzeli el. Mert a MOB nem tud gólt lőni, tust szúrni, ezek a klubokban, szakosztályokban dőlnek el, akik élőt mindig nyitva lesz az ajtaja – ezzel csúnyán odaszúrt Borkainak, akit azért ért számos kritika, mert nem járt eseményre és elérhetetlen volt.

MOB válaszúthoz érkezett, mert a MOB elnöke nem lehet másodállásban.

Borkai Zsolt volt a harmadik a sorban: politikus politikust idéz, miszerint az, aki nem képes 15 percet beszélni az nem politikus. Azt mondja soha nem volt példa arra, hogy ennyi jelentkező legyen az adott posztokra és ez büszkeséggel tölti el. Elsőre kicsit olyan volt, mintha búcsúzkodna, mert köszönetet mond mindenkinek, akikkel eddig együtt dolgozott. De aztán kiderül, szó sincs róla, mert azt mondja, a hagyományokra szeretne építeni, hogy azokat a jövőben tovább tudja vinni vezetésével a MOB. Konklúziót is levon. Azt mondja, meg kell újulnia neki is, kollégáinak is.

Most, hogy mindent megvont a kormány a MOB-tól furcsa mód a szervezet bővítéséről beszélt. Hogy ezt hogy képzeli el, arról a rövid beszéd alatt nem sokat tudunk meg. Hacsak azzal nem, amit Szabó is fontosnak tart, egy sportmúzeum létrehozásával.

166 szavazó cédulát osztottak ki, tehát 84 szavazat kell a győzelemhez. Hozzászólás itt sem volt furcsa mód, igaz Schmitt nem is kínálta fel ezt a lehetőséget, úgyhogy azonnal be is indult a szavazás.

Az első körben nem dőlt el a szavazás, ugyanakkor Kulcsár Krisztián 83 voksot kapott, borítékolni lehetett az elnökváltást. Borkai Zsoltra 53-an szavaztak, Szabó Bencére 27-en, ő már nem volt bent a második körben. Ketten érvénytelenül szavaztak.

Fotó: Berecz Valter

Új szavazó cédulát osztottak ki, értelemszerűen csak az szavazhat, aki ilyennel rendelkezik. Név szerint osztják ki a szavazó cédulát a tisztaság miatt.

A második körben Kulcsár Krisztián 108 szavazatot kapott, Borkai Zsolt 51-et, úgyhogy előbbit választották meg a MOB új elnökének.

A két alelnök Orendi Mihály (114 szavazat) és Deutsch Tamás (102) lettek. Gémesi György lett a harmadik a voksoláson (65 szavazattal), Magyar Zoltán pedig visszalépett.

Elnökségi tag lett Vári Attila, Schmidt Gábor, dr. Magyar Zoltán, Markovits László, Imre Géza, Gyulai Miklós, Pálinger Katalin és dr. Kovács Antal. A Felügyelő Bizottság elnöke újra dr. Dávid Imre lett, tagja pedig Kovács István (egy másik tagot a későbbiekben választanak meg).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik