Belföld

Fekete-Győr: Orbán Magyarországa egy üres puszta, a közepén egy “Állítsuk meg Brüsszelt!” táblával

Arról már írtunk, hogy Fekete Győr András kifejezetten erős beszédet mondott a hétfői tüntetésen. Most a Momentum közzétette az egész beszédet, itt el tudjátok olvasni, a cikk végén pedig videó is van, de először László Pál kérdez:

“Azért vagyok itt köztetek,

Hogy elmondjam mit kell tennünk a következő egy évben.

Cselekednünk kell. Mert meguntam, hogy csak kesergek azon, hogy mi nem jó, nem pedig teszek azért, hogy jobb legyen. Pedig felelős vagyok a jövőmért, felelős vagyok a sorsomért. Eleinte egyedül voltam, és tehetetlennek éreztem magam. Aztán egyre többen lettünk, megalapítottuk a Momentumot és éreztem, hogy közösségben erősek vagyunk. A tehetetlenséget felváltotta a cselekvés ereje. Most pedig azt látom, hogy rengetegen vagyunk. Ez azt jelenti, hogy nincs lehetetlen: együtt, ennyien és még többen képesek vagyunk beindítani Magyarországot. Mi abban hiszünk, ellentétben Orbán Viktorral, hogy beindítani kell dolgokat, nem pedig megállítani.

Ő megállítani akarja Brüsszelt. Megállítani, mert rájött, hogy az ő vezetésével Magyarország sosem fogja utolérni. Nem fogja utolérni, mert nem érti a 21. századot és fél, hogy ez kiderül. Ezért zárja be az egyetemeket, ezért veszi semmibe a Nobel-díjasokat, ezért dönti romokba az oktatást, hagyja lezülleni a kórházakat, teszi tönkre az Origót, a megyei lapokat, listázza a civileket és a gondolkodókat.

Orbán Viktor azért kelt félelmet, mert ő is fél. Fél attól, hogy kiderül a hozzá nem értése. Fél a szabad sajtótól és fél a szabad választásoktól, de leginkább tőlünk, emberektől fél.

Pedig 13 évvel ezelőtt, május elsején, uniós csatlakozásunkkor minden korábbinál közelebb kerültünk ahhoz, hogy végre elkezdhessük a felzárkózást Európához, amire évszázadok óta vártunk. De Orbán Viktor a lebukástól való félelmében inkább a butatelefonok világát választja, szabályozás helyett elüldözi az ubert, bevezetné a netadót, száműzi az informatikaórát, listáz mindenkit, aki okosabb nála.

Moszkva irányába tereli a nemzetet.

A gazdag, modern, szabad Európa helyett ő a szegény, elmaradott és elnyomott Oroszországot teszi hazánk példaképévé.

De mi fiatalok, akik hazajöttünk és akik itthon maradtunk, kezünkbe vesszük a sorsunkat és megfordítjuk az irányt. Ott voltunk Londonban, Brüsszelben, Berlinben, az egész világon és most fordul a kocka: nem a külföld szívja el az értékes tudást, hanem mi hozzuk haza.

Hazajöttünk, hogy megvalósítsuk azokat a jó példákat, amiket külföldön láttunk, mert nem Mészáros Lőrincek, hanem Széchenyi Istvánok építik a hazát.

Elérkezett az idő, hogy a kazincbarcikai, a pesti és a londoni, a jobbos és a balos, a keresztény és az ateista, a szegény és a gazdag, a fiatal és az idős, felismerjék közös nemzeti sorsukat, mert feladatunk van. Tegyük félre ellenérzéseinket, mert mindannyian hazafiak vagyunk, mert mindannyian a magyarság értékes alkotóelemei vagyunk, és nem kevesebb a feladatunk: minthogy egy vállalkozószellemű, szolidáris és modern nemzetet építsünk a XXI. század Európájában.

Beinditjuk Magyarországot a 21. század legfontosabb erőforrásával: a tudással, amit megszereztünk. Mi nem megállítani fogjuk Brüsszelt, hanem utolérni.

Orbán Viktor Magyarországa egy elnéptelenedett puszta, közepén egy állítsuk meg Brüsszelt táblával.
Innen, ha még van is lejjebb, már nincsen hátrébb. Orbán Viktor putyini mintára a félelem rendszerét építi. De mi nem hagyjuk, hogy sikerrel járjon. Lebontjuk ezt a rendszert és beindítjuk Magyarországot.

Nem félünk tőlük, és ezt meg is mutatjuk nekik. Az elmúlt hetek összes tüntetésével, és most itt veletek is ezt üzenjük.

Nem mondjuk, hogy könnyű vagy egyszerű túllépni a mindent átható félelmen. De mi olyan országot szeretnénk, ahol 2020-ig vagy 2030-ig lehet előre tervezni, nem pedig huszadikáig vagy harmincadikáig.

Küldhetnek ránk kopaszokat, de mi nem megijedünk tőlük, hanem beszélgetünk velük.

Nem félünk tőlük.

Kirúgathatnak minket az állásunkból, de majd találunk másikat, mert ellentétben velük, mi nem megélhetési politikusok vagyunk.

Nem félünk tőlük.

Elővehetik a szüleinket, nagyszüleinket, a másodunokatestvérünket, hogy mit csináltak 94-ben, kire szavaztak 98-ban, de 2017-et írunk és mi nem vissza, hanem előre nézünk.

Nem félünk tőlük.

Megfigyelhetnek, követhetnek, lehallgathatnak minket, de nekünk, ellentétben velük, nincs semmi rejtegetnivalónk.

Ráküldhetik a NAV-ot a helyekre, a vállalkozásokra, akik vendégül látnak vagy támogatnak minket, de nem fognak találni semmit, mert nem mi lopjuk szét az országot.

Nem félünk tőlük.

Hazudozhat rólunk a propagandagépezet, de ezzel nem minket, hanem saját magukat járatják le. Fenyegethet minket a kormányközeli plakátcég, rendőrt is állíthatnak minden egyes plakáthoz, de ezzel csak azt érik el, hogy a rendőr tart bakot nekünk, hogy felrakhassuk a matricánkat.

Nem félünk tőlük.

Nyomást gyakorolhat ránk a rektor, az igazgató, a polgármester, de mi nem hajlunk meg, mert nekünk van gerincünk.

Nem félünk tőlük.

És ti se féljetek!

Üzenjük annak a komáromi lánynak – aki nem mert bejönni a rendezvényünkre mikor meglátta, hogy ott a propagandagépezet, mert megijedt, hogy megláthatják, és emiatt kirúghatják, – ne féljen, megvédjük. Ahogy azt a tagunkat is megvédtük, akit azért rúgtak ki, mert momentumos.

Ne féljetek, mert megvédünk titeket. Segítünk. Közösségben erősek és hangosak vagyunk, egyénenként gyengék és halkak. A Momentum olyan közösség, amiben megvédjük egymást.

Nem félünk tőlük. És nekik nincs ennél ijesztőbb: hét éve, akármilyen durvát lépnek, a legtöbbször mindenki csak kussol. Hozzászoktak ahhoz, hogy bárki elhallgattatható vagy megvehető.

De mi nem.

Mi nem félünk tőlük.

Ahogy ők egyre mélyebbre süllyednek, mi úgy erősödünk.

De az, hogy nem félünk, csak az első lépés. A második, hogy cselekszünk.

2018 tavaszáig 1 évünk van és ez pont elég. 1 év alatt startupokból világcégek lesznek, kiesőjelöltekből bajnokcsapatok, ismeretlen költőkből nemzeti hősök.

Mi, a Momentum, a következő 1 évben mindent megteszünk, hogy lebontsuk a félelem rendszerét. Éjjel-nappal dolgozni fogunk.

Folytatjuk az országjárást és eljutunk minden településre, hogy meghallgassuk az embereket és beszélgessünk velük.

Felmérjük a helyi és országos problémákat, majd együtt adunk rájuk válaszokat: Mi valódi konzultációt folytatunk.

Hogy fogjuk ezt elérni? Veletek. Két hónap alatt több, mint 1000-en jelentkeztetek a Momentumba és több, mint 100 helyi szervezetnek raktuk le az alapjait. És ez a szám hétről hétre nő. Egy országos és cselekvő közösséget építünk.

Ott vagyunk mindenhol: helyben, az utcán, a tüntetéseken és elindulunk a választásokon.

Egy olyan kormányprogrammal, ami a valódi problémákra nyújt valódi válaszokat. A hazahozott tudás és a helyi megoldások programja lesz ez, amelyet október 15-én mutatunk be az országnak. Szállítani fogjuk időre, ahogy szállítottuk február 17-re a 266 151 aláírást is.

De azt is tudjuk, hogy a jó program csak az alapja Magyarország beindításának.

Szükség van a cselekvés köreire is, a tettrekész emberekre, mert az állam cserbenhagyott minket. Nem működik az egészségügy, az oktatás, a közlekedés. A hétköznapjaink váltak működésképtelenné.

Magyarok milliói azért nem foglalkoznak az ország ügyeivel, mert úgy érzik, semmit sem tehetnek azért, hogy jobb legyen. Nekik azt üzenjük: Mi is így éreztük, de aztán megtanultuk, hogy közösségben az erő.

A cselekvés körei helyi tapasztalatokból helyi megoldásokat fognak adni a mindennapi problémákra. Csatlakozzatok hozzájuk!

Kecskeméten egy gimnazista fiú mesélte, hogy az iskolájában nem indult el az informatika szakkör, így nem tudja azt tanulni amit szeretne. Két másik, már egyetemista srác a közönség soraiból azonnal felajánlotta, hogy majd ők megtanítják programozni – mi ezt hívjuk a cselekvés köreinek, ahol az ehhez hasonló történetek születnek. Mert a magyar emberek tenni akarnak, csak eddig lefogták a kezüket.

Az alapoknál, a helyi, kézzelfogható problémáknál kezdjük és a közösség erejével inditjuk be Magyarországot.

A közösség erejével, és ez nélkületek nem fog menni. Hiába vállaljuk, hogy a következő évben éjjel-nappal dolgozni fogunk azon, hogy lebontsuk a félelem rendszerét, és felépítsük az élhető Magyarországot, ha ti nem jöttök velünk. Újjáépítünk, és ehhez kell a segítségetek.

Nagyon sok ember van, akit megtéveszt a félelem rendszere. Akikhez csak a félelemkeltés, a propagandagépezet kamuhírei jutnak el. Mi nem tudjuk felvenni a versenyt a hazug TV2-vel, az MTVA híradóval, vagy a Lokállal, de ti igen. Ti vagytok a médiánk.

Ti eljuttok mindenkihez. Beszéljetek a nagyszülővel, nagynénivel, unokatesóval, keresztanyával, családi baráttal. El kell mondanotok nekik, hogy ha látni akarják az unokájukat, és nem csak évente egyszer, karácsonykor, mert amúgy Londonban él, akkor megújulásra van szükség.

El kell mondanotok nekik, hogy nem mertek vállalkozásba kezdeni, mert ha van bámilyen iparág, ami működik, arra szemet vet a Fidesz, elveszik és szétosztják maguk között.

El kell mondanotok nekik, hogy nem mertek megállapodni, gyökeret ereszteni, mert ki tudja, hogy pár év múlva hol fogtok élni…

El kell mondanotok nekik, hogy nem mertek gyereket vállalni, mert bezáratják az iskolát, államosítják a tankönyvet, és a gyerek csak azt tanulhatja, amit ők akarnak.

Ki kell törnünk a körénk épített falból! Ezt elkezdtük, a NOlimpia sikerével kiütöttük az első téglát, de a lebontása csak veletek együtt sikerülhet.

Ti vagytok a médiánk. Ne féljetek az ebédnél politizálni. Magyar ember nem beszél, csak tűr? Elég volt ebből. Teli szájjal tűrünk? (már ha meg tudjuk tölteni) Soha többé!

Ha pedig van hatásod, akkor állj ki és ne félj.

Ha zenész vagy és látod, hogy nem jó az irány, akkor emeld fel a hangod.  Ha nagy cégnél dolgozol, és van elérésed, akkor szólj, mert lehet, hogy pár év múlva már senkit sem fogsz elérni.

Ha reggeli rádiós vagy és pontosan tudod, hogy így hová tartunk, akkor beszélj.

Lehetsz gasztroblogger, youtube-sztár vagy épp konzervatív értelmiségi, ha van hatásod, akkor állj ki. Ne pár év múlva döbbenj rá, hogy amikor tehettél volna, akkor nem tettél.

Cselekedjetek!

Mindenki úgy, ahogy neki a legjobb: amire van ereje, ideje, ízlése. De cselekedjetek. Tűzd ki az európai jelképeket, támogass minket, kérd számon a képviselőd, aktivizáld magad a cselekvés köreiben, lépj be hozzánk, vagy legyél a médiánk.

Ami pedig a ma estét illeti: ott vannak köztetek a momentumosok, kérj tőlük matricát, van több ezer, és ma éjjel javítsuk ki az összes utunkba eső propagandaplakátot! Ragasszuk át őket az utcán, buszon, villamoson és metron is!

Hagyd ott a magad nyomát!

És még egy dolog. Higgyetek benne. Higgyetek benne, hogy sikerülhet, higgyetek benne, hogy 1 év elég, és higgyetek benne, hogy be lehet indítani Magyarországot. Mi hiszünk benne, és bennetek, a közös célért mindent megteszünk, ti pedig higgyetek közös erőnkben. Higgyetek bennünk akkor is, ha hibázunk. Higgyetek bennünk akkor is, ha egyszer egy nyilatkozatban hülyeséget mondunk. Higgyetek bennünk, higgyetek magatokban, mert csak veletek együtt sikerülhet.

Van 1 év. Van remény. Van választás.

Gyertek velünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik