Közélet

Megúszhatja a nagymamáját lelövő lajosmizsei fiatal

A 28 éves férfi először a tanyán lévő állatokkal végzett, majd nagyszülőjére célzott. Az ügyészség szerint elmeállapota miatt nem büntethető.

Bíróság elé áll hamarosan az a fiatalember, aki tavaly júliusban lelőtte nagymamáját Lajosmizsén. Az ügyészség idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat. 

A 28 éves férfi a családja mezőgazdasági vállalkozásában dolgozott azon a lajosmizsei tanyán, ahol a 76 éves nagymamája is lakott. Négy évvel ezelőtt kapcsolatot létesített egy a gazdaságban, alkalmi munkásként dolgozó nővel, ám a viszonyt az idős nő és a vádlott apja kezdettől fogva ellenezték. 2014. július közepén barátnője szakított vele és elköltözött. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség keddi közlése szerint ezután a fiatalember egyre lehangoltabb lett, úgy érezte, hogy folyamatosan követik és figyelik.

2014. július 20-án a tanyájukon dolgozott, ahol délelőtt többen is megfordultak. Félelme ekkor ismét felerősödött, azt képzelte, hogy ártani akarnak neki. A kora délutáni órákban az engedéllyel tartott vadászfegyvereivel a tanyaudvaron lévő kutyákat és macskákat kezdte el kilőni. Nagymamája látta, hogy mi történt, ezért behúzódott a kiskonyhába és felhívta a fiát, aki a közelben dolgozott. A vádlott édesapja azonnal értesítette a rendőrséget.

Eközben a férfi a sörétes vadászfegyverével előbb a kiskonyha ajtajára leadott lövéssel megsebesítette a bent tartózkodó nagymamáját, majd a fegyvert újratöltve a betört ablakon keresztül, körülbelül 1-2 méter távolságból célzott lövést adott le az akkor már sérült és a padlón fekvő asszonyra, aki azonnal meghalt.

Ezután a töltött fegyverekkel és lőszerekkel együtt beült a kocsijába és azt tervezte, hogy a tanya külső, gyepes részén megöli magát. A Terrorelhárítási Központ emberei a vállára leadott lövéssel tették ártalmatlanná.

Az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló férfi az elmeállapota miatt nem büntethető, ezért a főügyészség kényszergyógykezelés elrendelését indítványozta vele szemben. Ügyében a Kecskeméti Törvényszék fog ítéletet hozni.

Olvasói sztorik