Belföld

Tölgyessy: Orbán megsértette a nyugati világot ismerő fiatalokat

Az akadémiai világ és a jogász társadalom érdekeit, a nyugati világot ismerő fiatalokat is megsértette Orbán Viktor a CEU-t ellehetetlenítő törvénnyel

– mondta Tölgyessy Péter alkotmányjogász, az SZDSZ és a Fidesz korábbi politikusa a Klub Rádióban.

Szerinte a megosztott ellenzék miatt kevés az esély a kormányváltásra, és a nemzetközi helyzetnek változnia kellene az Orbán-kormány bukásához. Úgy látja, hogy az ellenzéknek az “Orbánozás” mellett nincs igazi víziója az országról.

Szerinte Orbán egy pici esélyt sem akar adni a kormányváltásra, mert sosem tudni, hogy miből lesz a bukás. Ezért kell szűkítenie a hatalomváltás elvi lehetőségeit – tette hozzá.

Tölgyessy Péter arról is beszélt, hogy
Orbán Viktor megsértette a fiatalok legmozgékonyabb részét. Ez a számottevő csoport beszél angolul, szereti a nyugati világot és hasonlót akarna itthon is látni. Ezek a fiatalok vagy elmennek innen, vagy alig van esélyük Magyarországon. Ez a harag jelent meg a tüntetéseken most – fogalmazott.
Az alkotmányjogász elmondta, rengeteg manipuláció van a menekültügy, rezsiügy körül.

Alternatív valóság van, viszont nincsenek már tények, hagyományos érvelés. Nálunk sokan elhiszik, hogy az ő munkájára pályáznak a bevándorlók.

Hozzáteszi, az tény, hogy nehéz integrálni ezeket az embereket és nem tudunk befogadni több millió embert, súlyos következmények nélkül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik