Belföld

Jeszenszky: A Fidesz a Jobbikból kiábrándultakra hajt

Az egykori külügyminiszter és washingtoni, valamint oslói nagykövet a HVG-nek adott interjút, amiben arról beszélt, hogy annak idején azért fogadták be a CEU-t Magyarországra, mert tudták ugyan, hogy Soros áll az egyetem mögött, aki nem velük, az MDF-el szimpatizál, de teret engedtek az ellenvéleményeknek is.

Biztosak voltunk abban, hogy jót tesz az ország nemzetközi reputációjának és az egyetemi élet sokszínűségének.

Szerinte el lehet kergetni az egyetemet, de naivitás azt gondolni, hogy a közvéleményt el tudják zárni az ottani gondolatoktól.

Én sajnálom a legjobban, hogy Orbán-kormányok washingtoni és oslói nagykövetéből az Orbán-kormány kritikusa lettem. De nem én változtam, a kormány lett egyre kevésbé vállalható.

A Fideszről és a Jobbikról is szólt, szerinte a mostani kormánypártok a középre húzódó Jobbik lemorzsolódó szavazóira hajtanak.

Jeszenszky dolgozatot jegyez a Heti Válaszban is, arról, hogy Orbán visszahívta Szemerkényi Réka washingtoni nagykövetet, ami a volt külügyér szerint nem jelent más, mint azt, hogy őt tették felelőssé az amerikai bírálatokért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik