Belföld

Lemondott a tévéelnök – „önként”

A rendszerváltás óta Ragáts Imre ült a legrövidebb ideig a Magyar Televízió Rt. elnöki székében. Hivatalosan egészségi okokból távozik, de nagy volt a nyomás a kuratórium részéről is.

Régi-új helyzet: januártól ismét nincs elnöke az MTV-nek, újra elkezdődhet a hosszadalmas elnökválasztás, amelynek bizonytalan kimeneteléig ügyvezető irányítja a köztévét. Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. nem egészen hét hónapja megválasztott elnöke ugyanis január elsejei hatállyal lemondott posztjáról, döntéséről a kuratórium elnöksége csütörtökön tárgyal. A lemondás elfogadása azonban aligha lehet kétséges, hiszen a kuratórium több tagja egy ideje erősen szorgalmazza az elnök távozását.

               Hét hónap volt

Ragáts Imre 1997 óta töltött be különféle vezetői beosztásokat a Magyar Televízióban. 2002. június 24-étől a Magyar Televízió Rt. gazdasági alelnökeként, azt megelőzően pénzügyi és gazdasági főigazgatóként tevékenykedett.
A kuratórium elnöksége 2002. július 16-án bízta meg – elnöki jogkörrel felruházva – az MTV Rt. irányításával. A közintézmény közalapítványának kuratóriuma az idén május 27-én – az elnökség egyhangúlag meghozott javaslata alapján – választotta Ragáts Imrét az MTV elnökévé, az elődje, Mendreczky Károly lemondását követő negyedik pályázaton. 

Okok

Ragáts Imre egészségi okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását – mondta Czeglédi László, az intézmény közalapítványi kuratóriumának elnöke szerdán. Szavai szerint ugyanakkor a kuratóriumi elnökség több tagja – köztük ő is – szorgalmazta a nagykuratórium legutóbbi, Ragáts Imre leváltását meg nem szavazó ülése óta, hogy az elnök távozzon posztjáról.

Közlése szerint a kuratóriumi elnökség csütörtökön amúgy is tárgyalt volna arról a vitatott filmvásárlási szerződésről, amelyet a grémium jóváhagyása nélkül, két hónappal tévéelnökké választása után kötött Ragáts Imre, s amelyről szerdán több sajtóorgánum is beszámolt.

Ragáts Imre távozásával összefügg, hogy július végén kötött megállapodást egy több mint ötven részes természetfilm, a Keresztül-kasul a tengereken című sorozatra a Cears Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-vel. A búvárfilm egyes részeiért az eladók közel egymillió forintot kértek, miközben az ilyen jellegű produkciók piaci ára 300-400 ezer forint körül mozog. Sajtóértesülések szerint a nyertes cég Ragáts volt feleségének lányáé.

Novemberben azért kényszerült kis híján távozásra a tévéelnök, mert kiderült, hogy kuratóriumi jóváhagyás nélkül értékesítette a köztévé reklámidejét, a piaci ár alatt. A kuratóriumi elnökség az ügyben javasolta Ragáts menesztését a tévéelnöki posztról, de a civil szervezetek képviselőivel kiegészült nagykuratórium elvetette a javaslatot. A korábbi ügy miatt éppen egy hete büntették meg az elnököt 5 millió forint körüli bírságra.

              Jöttek-mentek

        

A rendszerváltás óta Ragáts Imre a hatodik tévéelnök.
• 1990 augusztus – 1994. július: Hankiss Elemér
• 1994-1996: Horváth Ádám (másfél évig)
• 1996-1998: Peták István (egy év és 4 hónapig)
• 1999-2001: Szabó László Zsolt (egy év és 9 hónapig)
• 2001-2002: Mendreczky Károly (egy év és 4 napig)
• 2003. május – 2004. január: Ragáts Imre (hét hónapig)
(Az elnökök leváltása és kinevezése közötti időszakokban ügyvezetők irányították a köztévét.)

Utódlás

Kiszámíthatatlan, hogy Ragáts Imre távozása után mikorra választhatnak ismét elnököt – közölték az intézmény kuratóriumához közelálló források az MTI-vel. Czeglédi László úgy nyilatkozott, hogy mihamarabb meg kívánják kezdeni az elnöki pályázat előkészítését. Az eddigi gyakorlat szerint két hónapot igénybe vevő elnökválasztási eljárás miatt (30-30 nap van a beadásra és az elbírálásra) januártól időszakosan ügyvezető irányítja a közszolgálati televíziót.

Nem tudni azonban, ki lehet ebben a szituációban esélyes az MTV ügyvezetői posztjára. A korábbi hasonló esetekre tekintettel a legkézenfekvőbb jelölt a Ragáts Imre által szeptemberben a gazdasági folyamatokat felügyelő alelnökké kinevezett Pinke György. Ezt támasztotta alá Czeglédi László is, mondván: egy alelnök van. (A médiatörvény szerint elnökjelöltet a kuratóriumi elnökség kétharmados szavazással állít; ő akkor nyeri el a posztot, ha a társadalmi delegáltakkal kiegészített nagykuratórium jelenlévő tagjainak kétharmada rá szavaz.)

Intő jel lehet ugyanakkor a gyors elnökválasztásra számítók számára, hogy Mendreczky Károly tavaly július közepi lemondása után csak tíz és fél hónappal sikerült a nagykuratóriumnak – a negyedik pályázatra – elnököt választania, ahogy az is, hogy valamivel kevesebb mint hét hónapos hivatali idejével a rendszerváltás óta Ragáts Imre volt az, aki a legrövidebb ideig tevékenykedett elnökként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik