Tudomány

Spenótlevélből készítettek működő szívszövetet

A 3D nyomtatás és az őssejtkutatás fejlődése egy nap akár azt is eredményezheti, hogy nem lesz szükség donorokra: az átültetést igénylők számára laboratóriumban növeszthetjük majd a szerveket. Bár a cél még nagyon távoli, már napjaink tudósai is igen figyelemreméltó alternatívákat dolgoznak ki.

A tudomány egy ideje már képes szívszöveteket előállítani, igaz, a sejtek nem életképesek megfelelő vérellátás nélkül. A vér áramoltatásához pedig még bonyolultabb szövetekre van szükség, melyeknek előállítása komoly kihívást jelent.

A Worcester Politechnikai Intézet szakértői most egy meglepő módszert dolgoztak ki a vér sejtekhez való eljuttatására.

A kutatók egy evolúciós szempontból tőlünk igen messze álló élőlényhez, a spenóthoz fordultak.

Tanulmányukban arról írnak, hogy bár az állatok és növények különböző módszereket használnak a folyadékok, vegyületek és makromolekulák szállításához, az élőlények érhálózata mégis sokban hasonlít.

Egy új technológiát felhasználva a szakértők eltávolították a spenót fotoszintetizáló anyagát, így a csapat egy szinte tökéletesen átlátszó levelet kapott, melyben szépen kirajzolódott a teljesen ép erezet.

Ezután laboratóriumban előállított szívsejteket fecskendeztek a levelekbe, melyek néhány nap elteltével nem csupán szaporodni kezdtek, hanem spontán kapcsolódni is, éppen úgy, ahogy egy valódi emberi szívben is szoktak. A jelenség az alapvető sejt-sejt kommunikációs eszköz, a kalcium ionok kicserélése után is megfigyelhető volt.

A kísérlet valóban figyelemreméltó, azonban fontos leszögezni, hogy egyelőre igen távoli célnak tűnik egy teljes, valóban működő emberi szív spenótból történő felépítése. Igaz, a növénynek számtalan hasznos tulajdonsága van: olcsó, könnyen hozzáférhető, és viszonylag kevés energia szükséges a szövetté való alakításához. Éppen ezért nem lehetetlen, hogy a jövőben valóban alapja legyen egy új technológiának.

A kutatás bebizonyította, hogy a cellulóztól megszabadított növények alkalmasak lehetnek a mesterséges szövetek kialakítására. A világ szakemberei azonban egyéb meglepő ötleteket is kidolgoztak már, tavaly például egy csapat vattacukorgépet használt az apró vérerek létrehozásához.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik