A Budapestről Szegedre tartó reggeli vonat utasai 1931. márciusának végén az egyik lezárt másodosztályú fülékéből halk nyöszörgést hallottak kiszűrődni, amíg a szerelvény Cegléd állomáson állt. Értesítették a kalauzt, majd felnyitva a fülkét egy szörnyen összevert, vérző fejű férfit találtak. A kiérkező orvos még észre tudta téríteni, elmondta, rablótámadás áldozata lett, személyleírást adott támadójáról, és ismét elájult.
Rablás
A sértettet Steinherz Rudolf volt, a köztiszteletben álló, 51 éves kecskeméti borkereskedő, a helyi ortodox zsidó hitközség korábbi tisztviselője. A városi kórházban megműtötték, úgy volt, ha komplikáció nem lép fel, túléli. Később magához is tért, és részletesen beszámolt a történtekről:
…támadója 20-25 éves, kopottas öltözetű, zöld lódenkabátos, fekete puha kalapos, magántisztviselő külsejű férfi volt. Steinherz a vonat elindulása után kényelembe helyezkedett a II. osztályu kocsiban, s egy kicsit elaludt, majd hirtelen fejében hasogató éles fájdalomra ébredt. Maga előtt látta utitársát, kinek kezében kalapács volt. Kérte, hagyja meg az életét, inkább mindent oda ad. Át is adta pénztárcáját, ezüst óráját, arany láncát, mire a támadómég egyszer fejbeütötte. Egyébre nem emlékszik.
– írja 1931. március 27-ei számában a Délmagyarország.
Rablógyilkosság
Részletesen azonban nem tudták kihallgatni, mert másnap belehalt sérüléseibe. A boncolás megállapította: tíz kalapácsütés érte a fejét. A rendőrséget először egy véres kabát vezette tévútra, majd a szálak Lajosmizsére vezettek – miután Steinherz halála előtt sokszor ismételgette a település nevét, és egyéb információk is alátámasztották: itt ismerkedett meg egy önmagát Rotschild kertészének bemutató emberrel.
Ez is tévútnak bizonyult, ám időközben kiderült, a borkereskedő több nagy összegű életbiztosítással rendelkezett, halála előtt pedig újabb, nagy összegű életbiztosítást akart kötni. A Délmagyarország március 31-én arról számolt be, ha a gyilkossági ügyben jelentős fordulat nem áll be, a családnak rövidesen folyósítják is a biztosítási összeget.
A legextrémebb bérgyilkosság
A fordulat akkor következett be, amikor a bűnügyi nyilvántartásban a kalauz és két utas is felismerte a férfit, akivel Steinherz együtt utazott. Ő volt Fischl Frigyes kárpitossegéd, aki kommunista kapcsolatai miatt szerepelt a nyilvántartásban. Bécsben fogták el, a magyar rendőrök telefonon hallgatták ki először. A Délmagyarország április 9-én számolt be a “kalapácsos gyilkosság” megdöbbentő fejleményéről.
…vallomásában elmondotta, hogy Steinherz Rudolf bírta rá, hogy őt kalapáccsal leüsse, és ezért neki ötezer dollárt ígért. […] A merénylet elkövetése előtt Steinherz maga tömte be a száját zsebkendőjével. A gyilkosságért 35 pengő előleget és egy aranyórát kapott Steinherztől, aki megígérte, hogy Bécsben egy megadott címen fogják kifizetni az ötezer dollárt. A pénzt azonban nem kapta meg. Kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert Steinherzet saját kérésére ölte meg.
A biztosítók ezután – várva az ügy lezárását – megtagadták az életbiztosítás kifizetését. Hatalmas összegről, 180 ezer pengőről volt szó.
A borkereskedő exhumált testében kábító hatású szert találtak, valószínűleg az ütések okozta fájdalom tompítására vette be. Fischl következetesen kitartott amellett, hogy Steinherz bérelte fel, szuggesztív személyiségével vette rá saját maga meggyilkolására, még a kalapácsot is ő adta a kezébe.
Három év volt a kiszabható maximum
A nyomozás egyéb eredményei is arra mutattak, a gyilkos igazat beszél, a bíró az ilyenkor kiszabható legsúlyosabb büntetésre ítélte: három év börtönre. Gyilkosságért három év a maximum? Ebben az esetben igen, ismét a Délmagyarországot idézzük:
…a büntetőtörvénykönyv 282 szakasza alkalmazható, amely szerint »aki valakinek határozott és komoly kivánsága által kéretett arra, hogy őt megölje, három évig terjedhető börtönnel büntethető.« Ez a büntetőtörvénykönyv legritkábban alkalmazott paragrafusa.
Megrázó történet, Karinthy Frigyes Az Estben a Kőszívű ember című cikkében számolt be róla:
A schopenhaueri “faj géniuszának” szobrát érdemelné, Jókai-regény témája is lehetne ez a jelképes nevű szegény Steinherz bácsi, akinek furcsa halálát most próbálja, nagy fejvakargatások közt, minősíteni a törvény: vajon öngyilkosság vagy gyilkosságra való felbujtás, vagy egyszerűen biztosítási csalás esete forog fent, amiért most már nem is a halott a felelős, hanem bűntársa, Fischl druszám, aki azzal védekezik, hogy ő csak alkalmazott mellékszereplő volt – neki kellett “senki többet” alapon kalapáccsal leütni ezt a végeladásra, árverésre önkínált életet.
Kőszívű Úr ugyanis vagyonának utolsó roncsát, a tulajdon életét mint csődtömeget ajánlotta fel a hitelezőknek, abban a reményben, hogy ilyen módon biztosítja majd ennek az életnek célját: a családját.
Feláldozta életét a kőszívű ember – mint egy fordított Kronosz, saját magát akarta felfalatni fiaival.
A családért való önfeláldozás igen kegyes erény, s ezúttal oly nyilvánvaló az önérdek hiánya, hogy az ember igazán zavarban van, kinek adjon igazat – a biztosítótársaságnak, akit elvégre mégiscsak becsaptak, vagy a halott emlékének, aki saját szempontjából, betartotta a feltételeket: nem csonkította meg magát, nem lett öngyilkos, nem ölt meg mást maga helyett, mint német kollégája.
Nehéz eset. Ritka eset.
A bűnügyi krónikában szinte példátlan. Talán azért, mert nem is oda való.
De hát akkor hová?
A lélektanba?
A lélektan professzora egy udvarias gesztussal átnyújtaná az egészet a patológusnak, nem tartván ép eszűnek azt, aki kalapáccsal agyonvereti magát.
A patológiás se tudna mihez fogni vele, mert hiszen Steinherz tulajdonképpen logikusan, sőt hiperlogikusan cselekedett. Átutalná az egészet a fantasztikus detektívirodalomnak, az meg továbbadná a költőnek – a költő, azzal a megokolással, hogy Jókai már meghalt, köszönettel visszaküldené az egész csomagot.
Igazán bajos dolgot csinált ez a Steinherz. Nem lehet semmiféle műfajba elhelyezni a dolgát, ha a napi szenzáción túl meg akarjuk menteni a feledéstől.
Azazhogy…
Most veszem észre, hová tegyem az egészet.
Ide. Ebbe a rovatba.
Ide való.
(A Délmagyarország beszámolói a Steinherz-gyilkosságról itt érhetők el a Délmagyar archívumából.)
