Több InterCity járat közlekedik Budapest-Miskolc, illetve a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony útvonalon, és egy-egy InterCity-Rapid vonat is segíti az utazást. A budapesti elővárosi vasúti forgalomban csökken az utazási idő, illetve növelik a járatokat sűrűségét.
Lényeges változás lesz, hogy a Sopron-Szombathely-Budapest, illetve a Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Budapest között közlekedő InterCity-k a Keleti pályaudvarra érkeznek, illetve onnan indulnak. A nemzetközi vonatok közül a Győr és Bécs között ezentúl kilenc Euro-régió vonatpár közlekedik az eddigi hat helyett. A Venezia nemzetközi vonat Szentgotthárd érintésével közlekedik vasárnaptól.
A Dráva nemzetközi vonat ezentúl Velence helyett Triesztig közlekedik. A Németországba közlekedő Lehár Express végállomása Köln helyett Dortmund lett. Új járatként a Latorca InterCity vonat Budapest és Csap közlekedik. A Budapest és Moszkva között közlekedő Tisza Expressz menetrendje megváltozik, ezentúl 8 óra 47 percre érkezik a Keleti pályaudvarra a korábbi 10 óra 27 helyett.
A Volán-társaságok jövő évi menetrendjében lényeges változás nincs, többnyire az időpontok változtak az utasok igényei szerint. A Volán és a MÁV az új menetrendjét egyeztette, így az eddigieknél kedvezőbb csatlakozási lehetőségeket teremtettek.
