A tagállamok uniós költségvetési ügyekért felelős miniszterei által második olvasatban elfogadott büdzsé teljes kiadása 106,3 milliárd eurót tesz ki, ez az összesített uniós GDP pontosan egy százaléka.
Az egyszázalékos küszöbnek az ad különös jelentőséget, hogy az EU hat olyan tagállama (Ausztria, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország és Svédország), amely jelenleg nettó befizetője az uniónak – tehát többet tesz a közös költségvetésbe, mint amennyit visszakap onnan -, a 2007-tel kezdődő hét évben felső határként kívánja rögzíteni ezt az értéket a jelenlegi, 1,24 százalékos elvi küszöb helyett. A parlamenttel folytatott utolsó egyeztetés előtt ezek a tagországok most is még csak a GDP 0,99 százalékának megfelelő költségvetést kívántak jóváhagyni.
A költségvetésről a végső szót az Európai Parlament mondja ki december közepén Strasbourgban tartandó plenáris ülésén, de a pozitív kimenetelű szavazás aligha kétséges, mivel a miniszterek a jóváhagyás előtti utolsó pillanatokban egyeztettek a parlament képviselőivel is.
Ez az EU keleti bővítés utáni első teljes költségvetése, s a brüsszeli bizottság elsősorban az új tagországok felzárkózásának szükségességére hivatkozva kért jelentős emelést a kiadásokban. Az elfogadott változat szerint a kiadások az előző évhez képest 6,5 százalékkal nőnek, ami messze elmarad a parlament 11,5 százalékos elképzeléseitől.
A tagállamok mindkét nagy kiadási területen, az agrárköltségvetésben és a regionális fejlesztésben is szűkmarkúbbnak bizonyultak, mint azt az Európai Bizottság kérte. A brüsszeli bizottság összesen 109,5, a parlament korábban 111 milliárd eurós összköltségvetést képzelt el. A bővítés miatt leginkább érintett felzárkóztatási költségvetés a jóváhagyott változat szerint 35 milliárd eurót tesz ki.
