Közélet

Deák Kristófot is díjazta Balog miniszter

A nemzeti ünnep alkalmából adott át művészeti elismeréseket.

Szabadságharc nélkül nem lett volna, és ma sincs méltányos kiegyezés – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, aki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából művészeti díjakat adott át a Pesti Vigadóban. Balog Zoltán szerint 1848 márciusában csak nagyon kevesen voltak, akik előre látták a harcot, a háborút, de a szabadságért harcolni kellett, és 1848-49 megmutatta, a magyarok képesek harcolni a szabadságért.

1848 legnagyobb eredménye, hogy a szabadságban újjászületett magyar nemzet nemcsak túlélte a harcot, hanem meg is erősödött benne, majd a kiegyezés józan és méltányos kompromisszumként megteremtette a nemzet fejlődésének kereteit – tette hozzá. A miniszter szerint a szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel.

Az, hogy milyen lesz egy ország, nagy mértékben a kultúrát művelő embereken múlik. 

Balog Zoltán szerint az európai politika és közbeszéd nagy változások előtt áll, korábbi tabuk dőlnek meg, és fel kell tenni olyan kérdéseket, amelyekre eddig nem volt mód. A magyar kormány azért harcol, hogy létrejöhessen egy olyan kiegyezés, amely biztosítja az ország és Európa megmaradását. A miniszter hozzátette, 1848 és a ma kérdései hasonlóak: hogyan őrizhetjük meg a hazát nyelvével, kultúrájával együtt, hogyan tudunk előrelépni mindahányan.

A válaszok megtalálásához nem elég a politika, az érvényes válaszok a kultúrában születnek – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a Magyarország Babérkoszorúja, a Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjakat, valamint a művészeti középdíjakat, a Balázs Béla-díjat, a Balogh Rudolf-díjat, a Jászai Mari-díjat, a József Attila-díjat, Blattner Géza-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a Martin György-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Táncsics Mihály-díjat, valamint a Bánffy Miklós-díjat.

Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából Balog Zoltán a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Magyarország Babérkoszorúja díjat adott át:

Dr. Kabdebó Tamás József Attila-díjas író, költő, műfordító, a georgetowni The University of Guyana Library és az írországi Maynooth University Library volt igazgatója, a dublini University College volt tanára részére,

Petőcz András József Attila-díjas író, költő részére,

Vári Fábián László József Attila-díjas költő, műfordító, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére.

A magyar művészet értékeinek gyarapításáért végzett magas szintű, igényes teljesítményéért Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:

Csikos Sándor Jászai Mari-díjas színművész, színházi rendező, Érdemes Művész,

Dörner György színművész, Érdemes Művész, az Új Színház ügyvezető igazgatója,

Igó Éva Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész,

Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző, érdemes művész, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja,

Kovács László, Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Kodály Filharmónia Debrecen vezető karmestere, az Eötvös Loránd Tudományegyetem “Eötvös” Művészeti Együttesének művészeti igazgatója, a Miskolci Szimfonikus Zenekar volt művészeti vezetője,

Molnár Edit, Balázs Béla-díjas fotóművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,

Szarvas József, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,

Tordai Hajnal, Jászai Mari-díjas jelmeztervező, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:

Dr. Bubnó Tamás Liszt Ferenc díjas-karnagy, énekművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének oktatója, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főiskolai docense, a Szent Efrém Férfikar alapítója és művészeti vezetője,

Forgács Péter, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Győri Nemzeti Színház igazgatója,

Hamar Zsolt, Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a pécsi Pannon Filharmonikusok volt karmestere,

Kabay Barna, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer,

Káel Csaba, Nádasdy Kálmán-díjas rendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója,

Kligl Sándor, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész,

Kocsár Balázs, Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető tanára,

Kőváry Katalin, Jászai Mari-díjas rendező,

Petényi Katalin, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, művészettörténész

Sára Ernő, Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,

Schell Judit, Jászai Mari-díjas színművész,

Söptei Andrea, Jászai Mari-díjas színművész,

Ütő Endre, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház címzetes nyugalmazott főigazgatója.

Balog Zoltán miniszter a mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjat adott át:

Balajthy László, a Wersatil Animációs Betéti Társaság rendezője, animátor részére,

Deák Kristóf, Oscar-díjas magyar filmrendező, vágó, forgatókönyvíró és filmproducer részére (ő korábban arra a kérdésre, hogy az Oscar-díjjal automatikusan jár-e a Kossuth-díj, egyértelműen nemmel válaszolt, szerinte egy pályája elején járó filmesnek nem szabad Kossuth-díjat adni, mert „attól csak elszállna”),

Mosonyi Szabolcs, a NATFILM HUNGARY LTD. filmrendezője, operatőr részére,

Szász Attila filmrendező részére.

Kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:

Chochol Károly fotóművész, valamint

Hamarits Zsolt fotóművész.

Kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai és színháztudományi, színházelméleti tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjat vehetett át:

Crespo Rodrigo, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója, színművész,

Fehér Tibor, a Nemzeti Színház színművésze,

G. Erdélyi Hermina, a Szabadkai Népszínház színművésze,

Lengyel Tamás, a Vígszínház színművésze,

Pelsőczy Réka, a budapesti Katona József Színház színművésze, rendezője,

Saárossy Kinga,  az egri Gárdonyi Géza Színház, színművésze,

Tresz Zsuzsanna, a pécsi Nemzeti Színház díszlet- és jelmeztervezője,

Varga Klári, a debreceni Csokonai Színház színművésze.

Kiemelkedő bábművészeti tevékenységének elismeréseként Blattner Géza-díjban részesült:

Asbóth Anikó, a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója, bábszínész.

Kiemelkedő táncművészeti tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjat vehetett át:

Appelshoffer János, a Magyar Táncművészeti Főiskola művésztanára, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes korábbi tánckarvezetője,

Leblanc Gergely, a Magyar Állami Operaház – Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa, balettművésze,

Molnár Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház – Pécsi Balett táncművésze, magántáncosa.

Kiemelkedő népművészeti munkásságának elismeréseként Martin György-díjban részesült:

Borbély Jolán néptánckutató, etnográfus, pedagógus,

Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója, a Martin György Néptáncszövetség elnöke,

Héra Éva, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke, népművelő,

Vavrinecz András, a Hagyományok Háza népzenekutatója.

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjban részesült:

Dubrovayné Ménes Aranka, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője,

Virágh András Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanársegédje, a Szent István Bazilika orgonistája, zeneszerző.

Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat vehetett át:

Fülei Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, tanszékvezetője, zongoraművész,

Pálúr János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, orgonaművész,

Schöck Atala, operaénekes,

Szabó Soma, a Nyíregyházi Cantemus Kórus művészeti vezetője, karnagy,

Szalóki Ági énekesnő, előadóművész, dalszerző.

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:

Harmati Hedvig (DLA), a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textiltervező Tanszékvezető egyetemi docense, textiltervező iparművész,

Kerezsi Gyöngyi, keramikusművész,

Kiss Katalin, az Magyar Képzőművészeti Egyetem Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium művésztanára, szakvezetője, textilművész,

Pápainé Ács Ilona, az ÁP Stúdió Kft. ügyvezetője, bőrtervező iparművész,

Zelenák Katalin, iparművész, a zuglói Ifjúsági Centrum művészeti vezetője, kárpitművész.

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjat vehetett át:

Csurka Eszter képzőművész,

Kéri László festőművész,

Nemere Beatrix Réka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanársegédje, festőművész,

Nemessányi Klára festőművész, restaurátor,

Szakáll Ágnes, festőművész,

Szmrecsányi Boldizsár – BOLDI, szobrászművész

Verebes György festőművész, a Szolnoki Művészeti Egyesület művészeti vezetője.

Kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült:

dr.  Cs. Varga István, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kar nyugalmazott egyetemi tanára,

Csender Levente író,

Dr. Filip Tamás, a Kortárs című folyóirat volt szerkesztője, költő, irodalomtörténész,

Jámborné Balog Tünde prózaíró,

Kollár Árpád, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, költő, műfordító, irodalomszervező,

Lovas Ildikó író, műfordító, kritikus, szerkesztő,

Molnár Vilmos író, szerkesztő,

Dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

Keresztes Ilona, az MTVA Kossuth Rádió vezető szerkesztője,

Módos Márton, az InfoRádió vezetője,

Zimányi Ágnes, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztő-műsorvezetője.

A kultúra érdekében – hosszabb időn át – művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjban részesült:

Dr. Balogh Júlia, a Magyar Televízió, a Duna Tv, és az MTVA szerkesztő-műsorvezetője,

Pál Lajos zenész, zenetanár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik