Gazdaság

Csapdahelyzetbe kerültek a bérmunkát végző magyar vállalkozások

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöksége értékelte a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének tagságára gyakorolt hatását, és úgy ítélte meg, hogy a bérmunkát végző kisvállalkozásoknak kicsi a mozgástere a kötelező béremelés megvalósítására - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek.

A szövetség elnöke hangsúlyozta, egyetértenek a bérfelzárkóztatás szükségességével, szerintük is emelni kell a dolgozók bérét, és ezt a tagvállalkozások meg is tették. Ugyanakkor a bérmunkát végző vállalkozásoknak amiatt szűk a mozgástere, hogy több évre kötött fix áras szerződésük van, a működés feltételeit, köztük az alapanyagot a megbízó adja, a járulékcsökkentés pedig nem kompenzálja az emelést – tette hozzá.

Az iparszövetség elnöke kiemelte: a béremelés hatásának áttekintésekor a bérmunkát végző vállalkozásokat mindenképpen célszerű lenne külön is elemezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik