Foci

Dárdai újra a pécsi kispadon

Id. Dárdai Pál segíti majd Kulcsár Árpád munkáját a PMFC-Matias labdarúgócsapatánál.

Mint ismert, már nem Véber György a pécsiek vezetőedzője és amíg a klub vezetősége nem találja meg az utódját, addig Kulcsár Árpád irányítja a csapatot. Az együttes honlapján megjelent csütörtöki közleményből kiderül, hogy a Pécs korábbi játékosa és edzője, id. Dárdai Pál, a labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitányának édesapja is segíteni fogja Kulcsár munkáját.


Fotó: pmfc.hu

„Nem pályaedzőnek kértem fel legjobb cimborám édesapját. A bójákat én is ki tudom tenni és a bemelegítést is le tudom vezényelni, ezzel nincs semmi problémám, ezután sem lesz „büdös” nekem ez a munka. Azért kerestem meg id. Dárdai Pált, mert biztos vagyok benne, hogy szaktudásával sokat tud segíteni a csapatnak. Jó meglátásai vannak a futballpályán és nem utolsó sorban ezer szállal kötődik a városhoz és a PMFC-hez” – nyilatkozta Kulcsár a pmfc.hu-nak.

A két szakember korábban már többször is dolgozott együtt, így a közös munka egyikük számára sem lesz ismeretlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik