Belföld

Gusztustalan, sárszerű valami folyik víz helyett a csapból Kakucson

Undorító a csapvíz Kakucson, a helyieknek, állandóan figyelniük kell, hogy mikor tudnak főzni, mosni, vagy fürdeni – számolt be róla az RTL Klub Híradója szerdán.

Az ott élők azt mondják, csaknem tíz éve rendszeresen előfordul, hogy időszakosan sárgásbarna víz folyik a csapokból.

Zavaros, mintha anyaggal volna keverve

– írta körbe a jelenséget egy kakucsi nő.

Egy anyuka arról panaszkodott, van, amikor egész nap nem tudja megfürdetni a kisbabáját.

A helyiek szerint ki kell fogni, mikor milyen a víz, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mosás után koszosabbak lesznek-e a ruhák, mint voltak.

Az önkormányzat szerint az a gond, hogy a rendszer vas- és mangántalanító kapacitása alacsony. Elmondták, évek óta szeretnének megoldani a problémák, de most lecsúsztak a pályázatról és saját erőből próbálják kifizetni a rendszer felújítását, ami 10-15 millió forintba kerülhet.

A vízműnél állítják, a víz ülepítés után fogyasztható, nem káros az egészségre.

Hasonló a helyzet Baján is, ahol 5 milliárdért javítottak az ivóvízminőségen, de az embereknek továbbra is a szarszerű vizet kell inniuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik