Pénzügy

Jól járhatnak a bajba jutott adósok a végrehajtási törvény módosításával

árverés (licit, aukció, )
árverés (licit, aukció, )

A végrehajtási törvény kedden elfogadott módosítása javíthatja a törlesztőrészletét fizetni nem tudó adósok helyzetét azzal, hogy akkor is megszűnik a bank követelése, ha a tartozás összegénél alacsonyabb áron árverezik el az ingatlant –  fejtette ki  Balogh László, az ingatlan.com_ vezető gazdasági szakértője keddi közleményében.

Felhívta a figyelmet arra is, bár a nem teljesítő lakossági hitelek aránya folyamatosan csökken, még mindig jelentős a bankok kezében lévő lakóingatlan-állomány, amely korábban bedőlt hitelek fedezetéül szolgált. Adataik szerint a bankok több mint 1000 lakóingatlant hirdettek meg eladásra az elmúlt évben.

Hangsúlyozták, fontos, hogy a bajba került adósok először próbáljanak a bankkal megegyezni, mert így mindkét fél jobban járhat annál, mintha egy költséges végrehajtás során kelne el az ingatlan. A bankok a meghirdetett ingatlanokat piaci áron próbálják értékesíteni.

A piaci áraktól nemigen tudnak eltérni

Balogh László felidézte, hogy az elmúlt két évben országosan mintegy 30-40 százalékkal nőtt a lakások értéke. Ezért is lényeges a lakáshitelezéssel foglalkozó pénzintézetek felelőssége, vagyis az, hogy első körben a piacon próbálják eladni az lakásokat, ami kedvezőbb a hitelezők és az adósok számára is annál, mintha árverésen kelne el az ingatlan.

Az ingatlanos portál elemzése szerint az értékbecslők a legnagyobb ingatlanhirdetési oldalak adataira is támaszkodnak, ugyanúgy, mint a leendő lakásvásárlók és lakáseladók. Ebből adódik, hogy a piaci áraktól nem nagyon tudnak eltérni, mert a kereslet gyorsan reagál erre.

Megszavazták a szigorítást

A parlament által kedden elfogadott törvénymódosítás szerint az eddigieknél szigorúbb feltételek mellett, az ingatlan becsértékének száz százalékán lehet ezentúl árveréseket tartani.

A módosítás értelmében egy év sikertelen árverezés után is csupán a becsérték 90 százalékán lehetne elárverezni a végrehajtás alatt álló ingatlant. A fentiek mellett, a végrehajtásban érintett összes fél – vagyis az adós és mindenki, aki felé tartozása van – közösen megállapodhat egy alacsonyabb összegben is, amelyért árverés során értékesíthető az ingatlan. Ebben az esetben azonban megszűnik minden fennmaradó követelés és tartozás. További feltétel, hogy egyetlen lakóingatlana legyen az adósnak, és hat hónapja ott lakjon a végrehajtás előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik