Foci

Lengyelországban hasaltak el a németek

Németország hiába támadott többet ellenfele otthonában, a lengyelek szerezték a gólokat.

A labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának D csoportjában két győzelemmel rajtoló csapat találkozott, a világbajnok Németország Lengyelországba látogatott. A Nationalelfnek voltak nagyobb lehetőségei az első félidőben, ám nem tudott vezetést szerezni a vendég együttes.

A második felvonás kezdetén egy szépen végigvitt lengyel támadás végén Milik bólintott a németek kapujába, ez a gól pedig nagyon jót tett meccsnek. Felpörögtek tőle a vendégek is, Götze előtt azonnal adódott egyenlítései lehetőség is, ám az ő lövésénél már csak Szczesny védése volt szebb. Csak nem akart összejönni a gól a németeknek, majd a 88. percben Lewandowski remek labdája után a csereként beálló Mila eldöntötte a meccset, 2-0-ra nyertek a lengyelek.


Kicsi a rakás a lengyel módra
Fotó: Europress Fotóügynökség

A magyarok csoportjában, az F-ben két meccset is rendeztek: a minket legyőző északírek keddi ellenfelünk, a Feröer-szigetek ellen is nyert, ezúttal 2-0-ra, hazai pályán – a vendégek tizenegyest rontottak. A finn-görög csata nagy küzdelmet, kevés helyzetet és 1-1-es döntetlent hozott.

A magyar válogatott korábban hősies küzdelemben mentett pontot Bukarestben.

Az I csoportban Albánia és Dánia is sikerrel vette az első akadályt a selejtezősorozatban, a két hibátlan csapat összecsapása 1-1-gyel végződött, az északiak a 81. percben egalizáltak.

Eredmények – labdarúgó Európa-bajnoki selejtező

D csoport:

Lengyelország – Németország 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Milik (51.), Mila (88.) 

F csoport:

Észak-Írország – Feröer-szigetek 2-0 (2-0)
Gólszerzők: McAuely (6.), Lafferty (21.) 

Finnország – Görögország 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Hurme (55.) illetve Karelis (24.) 

I csoport:

Albánia – Dánia 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Lenjani (38.) illetve Vibe (81.) 

Videó – Milik gólja:

Videó – Mila találata:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik