Egy tizenöt és egy tizenhat éves gyerekkel próbálok boldogulni. Az egyikük asztmás.
Böbe dolgai a körülményekhez képest rendben voltak: 2011-ben kapott egy újpesti önkormányzati bérlakást, igaz, csak 32 négyzetméterest és katasztrófális állapotban. “Salétromos volt és penészes – mesélte a 24.hu-nak -, nem csoda, egy 102 éves, alap nélküli ingatlanról beszélünk, amelyre már 1998-ban kiadták a bontási engedélyt, csak valahogy senki nem kezdett neki.”
Talán majd most. Böbe hiába újította fel a lakást, ahogy csak tudta, hiába költött rá eddig félmilliót (“és a fürdőszoba még hátra van”), amikor novemberben beadta a szokásos hosszabbítási kérelmet, nagy csönd következett, majd januárban jött a válasz: nem. “Indoklás nélkül, persze.” Pedig Böbe dolgozott, “operátor vagyok havi százért, vagyis voltam.”
Ha az ember kap egy ilyen levelet, van úgy, hogy pánikba esik és felrúg maga körül mindent.
Végigjárta az összes hivatalt a lakásvédelmi osztálytól a vagyonkezelőig, semmi.
Most úgy tűnik, megint lesz munkám és már az alpolgármesterrel tárgyalok, hogy legalább három hónapot adjon. Mit mondhatnék? Bizonytalan vagyok.
Ha menni kell, nem kap vissza semmit a felújításra fordított pénzből, és B-terv sincs: “Rokonaim nincsenek és az összes imserősömnél adott a lakásprobléma. Ma Magyarországon egyszerűen nincs hol lakni, ilyen ez a világ.”
Böbe története teljesen tipikus, annak ellenére, hogy ellentmond annak, amit a legtöbben a kilakoltatásról és a kilakoltatott családokról tudni vélnek. Akiket kiraknak, általában balhés, nem fizető, milliós tartozásokat görgető arcként festik le (főleg a sorok között), azt sugallva, hogy megérdemlik sorsukat, hangsúlyozva, hogy “a hivatal mindent megtett, mégsem voltak hajlandóak együttműködni”.
A média ingerküszöbét elérő kilakoltatások forgatókönyve ráadásul mindig nagyon hasonló: élőláncba karoló aktivisták, tucatnyi ideges rendőr, hadonászó végrehajtó, az utca túloldalán gondterhelten álló önkormányzati tisztségviselők: feszültség, balhé, eljárás. Ha a kamerákat és a fényképezőket látva a végrehajtó kihátrál, a családok általában kapnak pár hetet; ha nem, megvárják, amíg a médiamunkásoknak jobb dolga akad és aztán intézkednek.
Az átlagos kilakoltatás azonban nem ilyen. Naponta többször történik, a családok “feltűnés nélkül” kerülnek utcára, hol tartozásért, hol azért, mert különben a fejükre dőlne a ház. Vannak példáink mindkettőre. A rendelkezésre álló statisztikák szerint csak önkormányzati lakásokból négy családot raknak ki naponta.
– közölte A Város Mindenkié csoport (AVM), amelynek aktivistái gyakran a testükkel védik a kilakoltatandó családokat. Szerintük – és a szociális szolgáltatások terén aktív szakértők, például Józsefváros képviselőjelölt lelkésze szerint – a megoldás egyértelmű: fel kell tértképezni és kiosztani az üresen álló önkormányzati lakásokat, amelyből csak Budapesten több ezer található. Hiába szegények a lakók, a kulcsért cserébe boldogan felújítanák őket, ahogy Böbe is tette. Önkormányzati bérlakást szerezni azonban szinte lehetetlen, ha az ember a létminimum környékén, vagy az alatt tengődik.
“A legtöbben közülük semmilyen segítséget nem kapnak az államtól és az önkormányzatoktól lakhatási helyzetük megoldásában – közölte az AVM -, sőt, gyakran még gyermekeik kiemelésével is megfenyegetik őket, ha nem rendezik lakhatási helyzetüket. Ha az önkormányzatokhoz fordulnak, akkor azt mondják nekik: nincs elég önkormányzati bérlakás ahhoz, hogy segíteni tudjanak. Úgy tűnik azonban, hogy az önkormányzati képviselők hatékonyan meg tudnak küzdeni az önkormányzati lakáshiánnyal – ha maguknak kell kiutalni a lakásokat.”
Az AVM házibulit tartott a Bakáts téren (és párhuzamosan több városban) a szabad ég alatt, kölyökpezsgővel, lakossági house-zal és érintettekkel. Azért itt, mert a kilencedik kerület képviselői szerintük korrupcióval költöztek be a jó állapotú és nagy önkormányzati lakásokba, természetesen jóval a piaci ár alatt. Bár a hivatal felülvizsgálja lakáspolitikáját, a politikusok közül még senki sem költözött ki, vagy kezdett rendes pénzt fizetni – állítják a civilek, akik átadtak az önkormányzatnak egy petíciót is. Azt szeretnék, ha csak szociális alapon adnák ki a tulajdonukban álló lakásokat legalább egyéves szerződéssel, segítsenek a felújításban és senkit ne lakoltassanak ki elhelyezés nélkül.
Ennél is sürgetőbb apropó volt azonban, hogy március elsején vége a kilakoltatási moratóriumnak, azaz indul a naponta tucatnyi magyar családot érintő üzem.
