Pénzügy

Akár 4-5 millióval is többet kérnek egy panelért, mint amennyit ér

Mivel a kereslet továbbra is stabil, így ha a korábbinál szerényebb mértékben is, de tovább kúsznak felfelé az árak a III. kerületi  ingatlanpiacon. Ugyanakkor a túlárazott lakások komoly gondot okoznak.

Az elmúlt fél év egyik legfeltűnőbb ingatlanpiaci jelensége, hogy jelentős mértékben megszaporodtak a túlárazott ingatlanok a III.
kerületben. Nagyon sok olyan lakástulajdonos is van, aki meghirdeti a lakását, de nem igazán gondolja komolyan az eladást – hívta fel a figyelmet a Balla Ingatlan észak-budai irodájának szakmai vezetője, Nagy Andrea.

Ezeket a lakásokat azért kínálják magasan a reális piaci ár felett, mert nem igazán számít a tulajdonosoknak, hogy lesz-e rájuk
vevő, és ha igen, mikor. Ők csak szerencsét próbálnak az ingatlanpiacon.

Egyre lassulva, de még mindig felfelé mozognak az árak

Ezek az eladók úgy gondolkodnak, hogy ha a megálmodott hirdetési árért sikerül eladni az ingatlant, akkor az rendben van, de olcsóbban nem hajlandóak megválni tőle. Vevői részről azonban az ilyen irreális árakon kínált ingatlanokra nincs igény, hiszen az érdeklődők pontosan tudják, hogy “mit keresnek és mennyiért”.

Így az átlagnál drágábban kínált lakásokból csak az kel el, mely valamilyen szempontból kiemelkedő, különleges. A túlárazás a mértéke akár a 30 százalékot is elérheti, tehát egy reálisan 15 millió forintba kerülő békásmegyeri panellakást könnyedén meghirdetnek a tulajdonosok akár 4-5 millió forinttal  drágábban is – tette hozzá.

Habár a befektetők száma az egy évvel korábban jellemző szinthez képest némileg visszaesett, ennek ellenére az eladási árak még felfelé araszolnak a kerületben. Sokszor találkoznak az ingatlanközvetítők azzal a jelenséggel, hogy az eladók mérsékelni kénytelenek a hirdetési árat, hogy egyáltalán legyenek érdeklődők, ilyenkor viszont már nem nagyon hajlandók alkudozni. Így összességében mégis csak emelkednek az árak, habár a növekedés mértéke már nem éri el a tavalyi év elején vagy az azt megelőző évben jellemző szintet.

A panel a kedvenc a kerületben

A legnagyobb kereslet a panellakások iránt mutatkozik a III. kerületben, ami a számukat tekintve sem meglepő. A legkeresettebbek a két és háromszobás panellakások, közöttük is leginkább azok a 66-68 négyzetméteres háromszobások, melyek négyszobássá alakíthatók.

A lakótelepi otthonok azonban nem csak az áruk miatt vonzóak, hanem azért is, mert ezek a legkönnyebben kiadható ingatlanok. Jó az
elosztásuk, egyforma méretűek és különnyílók a szobák – ami sok téglaépítésű lakásról nem mondható el – ráadásul a rezsi sem túl magas. Így optimális választás lehetnek egyetemistáknak, de akár családoknak is.

Mennyiért lehet reális?

Az árak ugyanakkor széles skálán mozognak, hiszen nem mindegy, hogy a lakás a Kiscelli utcában, a Lajos utcában vagy Békásmegyeren található. Ezért találhatunk a kerületben 300 ezer forintos négyzetméterárért is panellakást, de adott esetben egy 450 ezres ár sem földtől elrugaszkodott, ha jó helyen van, panelprogramos, és a hegyekre vagy a Dunára panorámás.

Az eladási átlagár 330 ezer forint környékén alakul, aminek az az oka, hogy az olcsó panelek könnyebben, gyorsabban, nagyobb
számban kelnek el, mint a drágábbak. Téglaépítésű lakásoknál eközben az átlagár 400 ezer forint környékén mozog.

Ami a bérleti díjakat illeti, az árak itt sem alacsonyak, de a 100 ezer forint alatti kiadó lakásokat pillanatok alatt kiveszik. Az
ingatlanközvetítő említett egy példát is, ahol egy 80 ezer forintért kínált ingatlanra három nap alatt 15-en jelentkeztek. A legkönnyebben a kisméretű lakásokat lehet kiadni, de még a 200 ezer forintért kínált bérlakásokra is van kereslet. 300 ezer forint felett viszont már csak a hegyoldalban elhelyezkedő, kifejezetten igényes kialakítású ingatlanok  kiadhatók.

Óvatosak a vevők az új építésű lakásokkal

Egyelőre az új építésű lakások hatása még nem nagyon érződik az ingatlanpiacon, annak ellenére, hogy már a III. kerületben is
megjelentek. Az árak nem mondhatók alacsonynak, érdeklődőkben még sincs hiány – jelezte a szakember, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy érezhetően bizalmatlanok az emberek az olyan új építésű lakások iránt, melyek még csak a tervezőasztalon léteznek, és a kivitelezésből egyelőre semmi nem látszik, mert nem kaptak építési engedélyt. Pedig ezekből most sok van.

Az új építésűek körében elsősorban a társasházi lakásokra mutatkozik igény, bár akadnak olyanok, akik családi házat vásárolnának. A problémát itt az okozza, hogy a családi házak ára rendkívül magas a kerületben.
Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy 40 millióért vásároljanak meg egy telket, és ugyanennyit még ráköltsenek az építkezésre. Ezért sokan inkább az agglomerációban keresgélnek, akik családi házra vágynak. Ezt megkönnyíti számukra, hogy ott még a kínálat is jelentős.

Mi várható?

Ami a jövőt illeti, a szakember szerint nagy valószínűséggel az eddigi tendencia folytatódik a továbbiakban is: marad a stabil kereslet,
továbbra is jelen lesznek a befektetők, ahogy a fiatalok is, akik jellemzően egyre inkább hitelre, támogatott hitelre vásárolnak.

A kerületre tehát a lassú növekedés és mérsékelt ütemű áremelkedés lesz jellemző az idei évben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik