A Telekom Veszprém házigazdaként 31-25-re legyőzte a lengyel Wisla Plock együttesét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában.
Nagy László, valamint a svéd Andreas Nilsson vezérletével remekül kezdett a Veszprém (6-4), de a lengyelek derekasan tartották magukat. Kiváló hatékonysággal lőttek a hazaiak, akik háromgólos előnynél (14-11) emberhátrányba kerültek, de Mikler Roland bravúros védéseinek köszönhetően átvészelték a kétperces időszakot.
Pontosabb, hatékonyabb, gyors játékuknak köszönhetően a hajrában már öt (17-12), a szünetben pedig négy találattal vezettek a veszprémiek.
A második felvonás elején nyolc és fél percen keresztül nem dobott gólt a magyar csapat, ám ez nem volt komoly hatással a különbségre, ráadásul a folytatásban Momir Ilic vezérletével ismét az első félidőben látott eredményességgel kézilabdázott a házigazda (24-19).
Szűk negyedórával a vége előtt felzárkózott a Wisla (24-22), ám a veszprémiek időben átlendültek a holtponton, és imponáló játékkal győztek.
A magyar csapatból a betegségből lábadozó Ivan Sliskovic mellett többek között Aron Palmarsson, Renato Sulic, Marko Kopljar és Ancsin Gábor is hiányzott.
A Veszprém csütörtökön Császár Gábor csapata, a svájci Kadetten Schaffhausen otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.