Szórakozás

Hajdú szerint Alekosznak nem ígértek kárpótlást, ha veszít az RTL-el szemben

A napokban döntött a bíróság Alekosz és az RTL Klub ügyében. A reality celeb másodfokon is alul maradt a csatornával szemben, így az 1,2 milliós perköltség megtérítésén túl, a nyereménylakását is elveszik tőle. Habár a közutálattal szembenéző Alekosz úgy gondolja, hogy ezzel az ítélettel még nincs vége az ügynek, az RTL Klub szerint a Földhivatal hamarosan intézkedni kezd.

Azt nem tudni biztosan, hogy a TV2 kárpótolja-e Alekoszt a vesztes per miatt – mint ismert, a celeb a VV4 győzelme után nem sokkal átigazolt a csatornához, szerződést szegve ezzel. Hajdú Péter, aki egykor producerként csábította át a valóságshow-hőst a TV2-höz, úgy tudja, hogy Alekosznak nem ígértek semmit.

Az volt a dolgom, hogy a TV2 kérésére megszerezzem Alekoszt a ÖsszeEsküvők című műsorba. Nagyon sok pénzt fizettünk neki ezért. Az akkori programigazgató azt mondta neki, hogy a TV2 foglalkoztatja majd őt a későbbiekben, és ezt be is tartotta, hiszen a mai napig képernyőn van. A mi szerződésünkben nem volt benne, hogy kárpótoljuk, ha a perben veszítene. Nem tudom, hogy a TV2-vel szerződött-e erről

– árulta el a Blikknek Hajdú.

Fotó: TV2

A TV2 sajtóosztálya már sokkal homályosabban nyilatkozott az ügyben.

Mivel a perben Alekosz érintett, ezért az ő döntése, hogy milyen további lépéseket tervez. Az, hogy közte és a TV2 között milyen megállapodás van, nem tartozik a nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik