Közélet

Rászorulók százait semmizte ki a csaló banda

Súlyos milliókat zsákmányolt a társaság, hitelt ígértek, ám „ügyfeleik” egy fillért sem kaptak. Huszonhatan állnak bíróság elé.

Vádat emelt a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vásárlói klubot működtető csalók ellen. A banda összesen 461 embert ejtett át és 55 millió forintot vágott zsebre.

A vádirat szerint az első- és a másodrendű vádlott elhatározta, hogy különböző néven cégeket alapítanak és fogyasztói csoportokat szerveznek, hogy így jussanak pénzhez. Három kft.-t hoztak létre, melyeket a bejegyzett ügyvezetőkön keresztül ők irányítottak. Az ügyészség szerint a cégek által működtetett irodák vezetői és a területi képviselők, üzletkötők is tudtak arról, hogy átverik az ügyfeleket.

Ahogy több „kollégájuk”, ők is helyi újságokban hirdették magukat, megtévesztő szövegekkel, kedvező hitellehetőséget kínálva. Az üzletkötők is rendületlenül arról próbálták meggyőzni a az érintetteket, hogy hitelhez segítik őket. Többségüknek azt ígérték, hogy a szerződéskötés után 4-6 héten belül meg fogják kapni az igényelt összeget. Mindenkivel aláírattak egy „Megbízási szerződés”, egy „Tájékoztató” és „Általános szerződési feltételek” elnevezésű okiratot, amelyekben ugyan már benne volt, hogy az adott kft. bizony nem ad hitelt, a cég tevékenysége csakis fogyasztói csoportok szervezésére irányul, ám ezt az ügyfelek rendszerint nem vették észre.

A kár, amelyet a banda csaknem 500 embernek okozott, nem térült meg.

Az ügyészség a vádiratában nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, kisebb kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt hat vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását, tizenkilenc vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés alkalmazását, egy vádlott esetében pénzbüntetés kiszabását indítványozta a Debreceni Járásbíróságon.

Budapesten a múlt a hónapban emeltek vádat egy hasonló ügyben. Összesen 19 ember áll hamarosan bíróság elé, akik a fenti módszerrel három éven át szedték el az ügyfelek pénzét, több mint hétszázmillió forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik