Mága Zoltán idén is meghirdette téli tüzelős jótékonysági akcióját, hogy ezer családnak nyújtson támogatást, de néhány óra alatt annyi rászoruló jelentkezett, hogy felkérte a 100 leggazdagabb magyart, segítsék misszióját – írja a RomNet. A Prima Primissima-díjas hegedűművész floridai koncertsorozata közben hirdette meg „Meleget az otthonokba” jelszóval téli karitatív akcióját.
Felhívására mintegy tízezer igénylés érkezett kisgyermekes családoktól, kisnyugdíjasoktól, közösségektől az ország legkülönbözőbb részeiből.
Ez már meghaladta lehetőségeit, ezért arra az jutott, felkéri a 100 leggazdagabb magyart, hogy
a felebaráti szeretet jegyében, közös összefogással nyújtsunk azonnali segítséget azoknak, akik nélkülöznek, hogy a jó szándék és a jó szó mellett egy kis meleget is juttassunk az otthonokba.
Meggyőződésem, ez a nemes cselekedet nemcsak konkrét segítséget, hanem reményt és hitet is ad embertársainknak, bizonyítva, hogy belőlünk, magyarokból nem veszett el a jóság, az emberség és tudunk önzetlenül adni!
A kezdeményezéshez elsőként csatlakozott Kiss-Rigó László megyéspüspök, Mága Zoltán pedig bízik benne, hogy példáját a leggazdagabbak is követik.