Sport

Norvégoktól tanul a magyar kézilabda

Két alkalommal is a világ- és Európa-bajnokkal játszik felkészülési meccset a magyar női kézilabda-válogatott.

Nyáron alkalmunk nyílik Magyarországra hívni közös edzőtáborozásra a világ- és Európa-bajnok norvégokat. Ennek részleteit most egyeztetjük, de az az időszak nagyszerű alkalom lehet arra, hogy a világ legjobbjaitól tanuljunk, és velük közösen eddzünk

– nyilatkozta szerdán a magyar szövetség honlapján Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

A dán edző hozzátette, a decemberi, németországi világbajnokság előtt a magyar csapat utazik Norvégiába, és a Möbelringen Kupán a házigazdák mellett pályára léphet az olimpiai bajnok oroszok, valamint a dél-koreaiak ellen is.

A magyar válogatott világbajnoki részvétele a szlovákok elleni, júniusi selejtező kimenetelétől függ. Rasmussen elmondta, hogy már a nyári párharcot megelőző gyakorlóidőszakra is alakul a programjuk, ugyanis márciusban Horvátországot látják vendégül, a vb-selejtező előtt pedig az előző világbajnokságon bronzérmes Romániával gyakorolnak júniusban.

Januárban már volt egy összetartása a magyar együttesnek, amelynek tagjai február 20-án és 21-én a budapesti Elektromos-csarnokban ismét közösen készülnek majd, de a Bajnokok Ligája középdöntője miatt a Győr és a Ferencváros kézilabdázói csak az első napon vesznek részt.

(Nyitóképünkön a női kézilabda-válogatott dán szövetségi kapitánya magyarázza a követendő taktikát Forrás: keziszovetseg.hu).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik