Belföld

Mégsem lesz magasabb idén az osztályfőnöki pótlék

Németh Lászlóné osztályfőnöki órát tart (németh lászlóné, )
Németh Lászlóné osztályfőnöki órát tart (németh lászlóné, )

Bár megígérte a kormány, hogy a törvényi minimumnál magasabb szinten szabják meg az osztályfőnököknek, illetve a munkaközösség-vezetőknek járó pótlékokat, végül mégsem tartották magukat ehhez – tudta meg a Magyar Nemzet Galló Istvánnétól, aki a Pedagógusok Sztrájkbizottságának képviseletében nyilatkozott.

A sztrájkbizottság és az oktatási államtitkárság legutóbb a múlt héten tárgyalt az oktatás kérdéseiről.

Gallóné elmondta, a magasabb szintű pótlékokra annak ellenére nem biztosított fedezetet a kormány az idei költségvetésben, hogy erről még annak tavalyi elfogadása előtt, 2016 tavaszán állapodtak meg.

Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár azt mondta, a magasabb pótlékra csak 2018-ban lesz lehetőség.

A sztrájkbizottság azt is szeretné, hogy 22 órára állítsák vissza a tanárok kötelező óraszámát, mert akkor nem fordulhatna elő az, hogy az egyik tanár jóval többet dolgozik, mint egy másik pedagógus, mégis ugyanannyit keres. Állítólag a kormány hajlandó lenne változtatni a jelenlegi rendszeren.

A szakszervezet azt se szeretné a jövőben, hogy közmunkások dolgozzanak az iskolákban.

Azért történt még érdekesség ezen a találkozón: Orbán Balog Zoltánt jelölte ki a sztrájkbizottság tárgyalópartnerének, ő Palkovics László oktatási államtitkárra bízta a feladatot, ő viszont nem ment el, Sipost küldte maga helyett. Akit viszont nemrég leváltottak. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik