Belföld

Éhen pusztult disznók – brutális állatkínzásról írt Fazekas miniszter

34 élő állatot és 103 sertés hullát talált az utolsó ellenőrzés. 7 milliós büntetés kapott cég.

A füzesabonyi sertéstelepen tömegesen hullottak el az állatok, ezért a Jobbik képviselői arról kérdezték a földművelésügyi minisztert, mit kíván tenni a hasonló esetek ellen, hány ilyenről tud még.

Az ellenzéki politikusok elképesztőnek nevezték, hogy ez előfordulhatott egy olyan vállalkozásnál,

amely számos állami és uniós forrásból részesült. Egy olyan cégnél, amely visszaesőnek számított az ilyen esetek miatt.

Szerintük a visszaeső állatkínzónak számító céget gyakrabban kellett volna ellenőrizni.

Fazekas Sándor válaszában jelezte, hogy az állattartó telepek hatósági ellenőrzése kockázatbecslés alapján történik, a telepek állatjóléti ellenőrzését pedig a megyei kormányhivatalok végzik.

Tíz ellenőrzés két év alatt

A füzesabonyi telepet — a Heves Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztályának tájékoztatása alapján — a hatóság az átlagosnál kockázatosabbnak ítélte, ezért az elmúlt két évben tízszer ellenőrizte.

Már az első ellenőrzésnél (2014 novemberében) is látszott, hogy gond van az állatok etetésével, ezért 450 ezer forint állatvédelmi bírságot szabtak ki. Az utóellenőrzéseknél nem találtak hiányosságokat, a telepen komoly beruházások történtek, a helyzet rendeződni látszott.

Az újabb ellenőrzéseken azonban ismét súlyos hiányosságokat tapasztaltak. Az állatok kevés, rossz minőségű takarmányt kaptak, a telepen nem volt megfelelő az áramellátás, az állatok ellátásához szükséges technológia nem is volt működtethető.

Emellett a rovarok nagy mennyiségben fedték az állatok testfelületét, az elhullás messze meghaladta az átlagos elhullási arányt.

Felszólították az állattartót, azonnal gondoskodjon a sertések etetéséről, itatásáról, megfelelő elhelyezéséről, a beteg állatok állategészségügyi ellátásáról. Ekkor rendőrségi feljelentést is tettek.

Az utolsó ellenőrzés

2017. január 6-án a hatóság

34 élő állatot és 103 sertés hullát talált a telepen. Ezután a felszámoló cég megbízottja gondoskodott az arra alkalmas állatok vágóhídon történő levágásáról, valamint az állati hullák elszállításáról.

A Füzesabonyi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya 6.750.000 forint állatvédelmi és 225.000 forint élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabott ki.

A jogosulatlan támogatások igénybevételét az állatvédelmi hatóság minden eszközzel próbálta megakadályozni, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt kétszer is tájékoztatták a telepen tapasztaltakról, de a füzesabonyi példa is mutatja, hogy olykor a fokozott hatósági ellenőrzésnek és a komoly állatvédelmi bírságnak sincs kellő visszatartó ereje.

Fazekas Sándor – talán biztatásként – végezetül emlékeztetett rá, hogy a nagy állattartó telepek működtetése fokozott állatjóléti kockázattal jár, ezért Magyarországon — az EU-szabályozást megelőzve – már négy éve állatjóléti felelőst kell alkalmazni. A miniszter tőlük várja, hogy tudatosuljon az állattartókban az állatok iránti felelősségük, és a jövőben visszaszoruljon a szóban forgó ügyben tapasztalthoz hasonló elfogadhatatlan bánásmód.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik