Gazdaság

Újabb óriás ment neki Trumpnak

Az internetes óriáscég támogatja Washington állam perét az amerikai elnök és kormánya ellen a muzulmán többségű országok polgárainak beutazási tilalmáról, a menekültbefogadási program felfüggesztéséről szóló rendeletek ügyében. A hétfőn indított pert az ugyancsak Washington államban székelő Microsoft szoftvercég és az Expedia utazási vállalat is támogatásáról biztosította.

A pert azért indították, mert a rendeletek ártanak az állam gazdaságának, az ott működő vállalatok érdekeinek. Washington azt akarja elérni, hogy a rendeletek hatálya ne vonatkozzon rá.

Jeff Bezos, a Seattle-i székhelyű internetes óriáscég alapítója és vezérigazgatója egy dolgozóinak küldött körlevében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok bevándorlók országa, akiknek a sokszínű hátterük, ötleteik és meglátásaik hozzájárultak a nemzet építéséhez. Nincs még egy olyan ország, amely jobban képes a bevándorlók képességeit a javára fordítani – tette hozzá. Azt ígérte, az Amazon támogatni fogja azokat az alkalmazottait, akiket érintenek a kormányzati intézkedések.

A csak az Egyesült Államokban több mint 200 ezer embert foglalkoztató cég 49 olyan emberről tud, aki a rendelet által érintett hét ország (Irán, Irak, Szomália, Szíria, Szudán, Líbia, Jemen) valamelyikében született. Egyikük Aszgar Farhadi iráni rendező, aki az Amazon Studios berkein belül Az ügyfél című Oscar-jelölt filmet rendezte. Az elnök intézkedéseit korábban több óriáscég is bírálta vagy elítélte, köztük a Google, a Facebook, a Netflix, az Apple, az Airbnb és a Tesla is.

(MTI/AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik