Nagyvilág

“Rambo” meghekkelte a Tanjug internetes oldalát

A honlapon hírek helyett rövid ideig a “Koszovó Albánia” (része) felirat és az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) vörös alapon kétfejű fekete sast ábrázoló címere és neve szerepelt. Az oldalon az is olvasható volt, hogy a Tanjug honlapját a rootx_kosovo nevű csapat hekkelte meg. Egy linket is közzétettek, amely a csoport néhány órával korábban létrehozott Twitter-profiljára vezetett. Az oldalon csak egy bejegyzés volt, amely a szerb hírügynökség feltörésére vonatkozott.

A fekete háttéren még egy felirat szerepelt: “jesuisRAMBO”, azaz “Én vagyok Rambo”.Szerbia és Koszovó kapcsolata az utóbbi hetekben a szokásosnál is feszültebbé vált. Szerbia január közepén előzetes egyeztetés nélkül vonatot indított Belgrádból a szerbek lakta Észak-Koszovóba, és a szerelvényt a szerb zászló színei, valamint a “Koszovó Szerbia” (része) felirat díszítette. Pristina azt is sérelmezi, hogy a hónap elején szerb elfogatóparancs alapján fogták el a francia hatóságok Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfőt, Belgrád a politikus kiadatását kérte.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni. 2013-ban uniós közvetítéssel a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd kezdődött a két fél között, ám a tárgyalásokon elhangzottakat csak kis mértékben ültették át a gyakorlatba. Federica Mogherini az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a feszültségek csökkentésének érdekében január 24-én találkozott a két ország állam- és kormányfőivel, ám úgy értékelte, hogy további találkozókra van szükség, így február elsején ismét tárgyalóasztalhoz ülnek. A kapcsolat rendezése mindkét fél érdekeit szolgálja, ugyanis Brüsszel ehhez kötötte Szerbia és Koszovó európai integrációjának folytatását, illetve lezárását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik