Nagyvilág

Elfogták a volt koszovói kormányfőt

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2015. 06. 17. 17:25

Azzal vádolják, hogy a háború idején parancsnoksága alatt szerbek százait gyilkolták meg.

A szlovén hatóságok egy 2006-ban kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vették Ramush Haradinaj egykori koszovói kormányfőt.

A férfi, aki jelenleg parlamenti képviselő, egy németországi hivatalos látogatásról tartott hazafelé. Pártja, az ellenzéki Szövetség Koszovó Jövőjéért közölte: a politikust megakadályozták abban, hogy felszálljon a Koszovóba induló repülőre.

Haradinaj az 1998-99-es koszovói harcok idején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) regionális parancsnoka volt. A belgrádi hatóságok szerint parancsnoksága alatt több mint háromszáz szerbet és az UCK-hoz nem lojális albánt gyilkoltak meg, továbbá több mint négyszáz embert elraboltak.

Haradinaj 1968-ban született, 1989-ben hagyta el Jugoszláviát és Svájcban kért politikai menedékjogot. Ott egy ideig éjszakai klubokban kidobóként dolgozott, majd csatlakozott a Koszovói Nemzeti Mozgalomhoz, amelyből később az UCK megalakult.

A hágai törvényszék 2008-ban felmentette Haradinajt a terhére rótt 37 vádpont alól, de a fellebbezési tanács 2010-ben megsemmisítette a felmentő ítéletet. A pert hat vádpont alapján tavaly felújították.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Saudi soldiers stand guard as a Saudi air force cargo plane, carrying aid, lands at an airfield in Yemen's central province of Marib, on February 8, 2018. (Photo by ABDULLAH AL-QADRY / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.