Belföld

“Megdöglötök büdös cigányok” – Rendőr adott tippeket a közmunkások megveréséhez

2014 augusztusában egy észak-magyarországi patak partján dolgozó közmunkásokra támadt hét, terepszínű ruhába öltözött személy, kezükben baseballütőkkel, viperákkal, pajszerekkel, de volt aki kést, gázspray-t és riasztópisztolyt is vitt magával – számolt be a 444.hu.

A közmunkásokra a

Megdöglötök büdös cigányok!

-kiáltással támadtak, egy menekülő fiatal gázspray-vel fújtak le, majd amikor elesett, pajszerrel ütötték lábait, az egyiket el is törték. A csoport egy család négy tagját bántalmazta, a másik három személyt futi hagyták.

Messengeren adott tippeket a nyomozó

A cikk szerint a símaszkosok vezérét, akit az áldozatok hangja és tetoválása alapján rögtön azonosítottak, még aznap elfogták, társait azonban sosem taláták meg. A csoport vezetője összesen három napot töltött rács mögött, 2016 májusában két év négy évre felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság, amely szerint a cigányok összeverése nem volt rasszista bűncselekmény.

Az eljárás során az is kiderült, hogy egy helyi nyomozó Facebook chaten adott tippeket a támadáshoz. A rendőr a mai napig a rendőrségen dolgozik, ugyanabban a beosztásban, mint korábban. A lap szerint két hónappal a közmunkások szétverése után a Betyársereg nevű csoport tartott erődemonstrációt a településen, honlapjukon ünnepelték, hogy eltakarították az „antiszociális lényeket” a környékről.

Az első nyomozást a támadás után négy hónappal, 2015 januárjában lezárták. Csak azután kezdtek újra vizsgálódni, hogy az áldozatokat képviselő TASZ a Legfőbb Ügyészséghez fordult.  A TASZ érte el, hogy a megyei kapitányság járjon el az ügyben, és azt is, hogy legalább vizsgálják meg, hogy rasszista bűncselekmény történt-e, ami első nyomozásnál szóban sem került.

A másodfokú tárgyalást egyelőre nem tűzték ki. A nyomozó ellen nem indult fegyelmi eljárás, az indoklás szerint azért, mert üzenetei végére mosolygós hangulatjeleket tett – tehát tanácsait nem is gondolta komolyan. A teljes történetet itt olvashatja el.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik