Foci

Kiemelt beruházás lett az MTK-stadion építése

Magyarország Kormánya nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette a zuglói Lantos Mihály Sporttelepen létesítendő multifunkcionális sportcsarnok, valamint az új Hidegkuti Nándor Stadion építését.

A Magyar Testgyakorlók Köre 2020-ig szóló, „Merre tovább kékek?” című fejlesztési stratégiában megfogalmazott létesítményfejlesztési program a felnőtt- és utánpótlás korosztályok kiemelkedő nemzetközi eredményességének növelését és a klasszikus „polgári sportklub” környezetének megteremtését egyszerre kívánja szolgálni.

A stratégia többek között a Lantos Mihály Sporttelep, valamint a Hidegkuti Nándor Stadion és a hozzá tartozó területek fejlesztését tartalmazza – a jelenlegi korszerűtlen, a sportszakmai követelményeknek már nem megfelelő, a mai gazdaságossági igényektől messze elmaradó létesítményeket korszerű és gazdaságos módon üzemeltethető létesítmények váltják fel.

 
Ha kész lesz, szép lesz
Fotó: MTK 

2014 augusztusában a kormány az MTK kezébe adta a stadionépítés teljes körű előkészítését és lebonyolítását, míg mostani döntésével nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a
sportcsarnok- és stadionépítési munkálatokat.

Hogy ennek mi az értelme? A két tervezett beruházás építése ezzel tovább gyorsul, mert egyrészt lerövidülnek a hatósági eljárási határidők, másrészt a kormány döntése értelmében a Lantos Mihály Sporttelepen megvalósuló
multifunkcionális csarnok építésére 1.390 millió forintot, a Hidegkuti Nándor Stadion újjáépítésére 3.910 millió forintot, míg a stadionhoz kapcsolódó edzőpálya újjáépítésére 350 millió forintot, vagyis összesen 5.650 millió forint
támogatást biztosít 2016-ig bezárólag.

Így immár minden lehetséges feltétel adott, hogy az új Hidegkuti Nándor Stadion 2016 nyarán, míg a Lantos Mihály Sporttelepen felépítendő multifunkcionális sportcsarnok 2017-ben átadásra kerüljön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik