Mindenki tudja, hogy Hunyadi Mátyást a Duna jegén választotta a nép királlyá 1458. január 24-én. Pedig nem. Legalábbis nem a jégen, bár a befagyott folyónak komoly szerepe volt a történetben. De kezdjük az elején.
Álságos, válságos idők jártak a Magyar Királyságra a XV. század közepén. Sokáig két király harcolt a trónért, majd az “esküszegő” Ulászló meghalt a várnai csatában, helyére a gyermek V. László ült. Az ország és királya egymással versengő főúri csoportok foglya volt, pusztító belháborúk gyötörték. Az egyetlen “biztos pont” a nagy törökverő hadvezér, Hunyadi János volt.
Hunyadi Mátyás a kompromisszum
Miután a nándorfehérvári diadal után meghalt, a helyzet még rosszabbra fordult. Fia, Hunyadi László lekaszabolta az ellenpárt vezérét, Cillei Ulrikot, majd a király őt magát fejeztette le. De hirtelen, és nagyon fiatalon – 17 évesen, feltehetően leukémiában – elhunyt V. László. Az utódlás kérdése pedig a már-már polgárháborús helyzetben tárgyalóasztalhoz kényszerítette a két nagy pártot, a Szilágyi-Hunyadi és a Garai-Újlaki ligát.
Szilágyiék Mátyást, az egyetlen még élő Hunyadit akarták a trónra, és az édesapja emlékét övező tisztelet miatt a nemesség többsége is szívesen látta volna. Garaiék ugyan Mátyás koronázásával tarthattak a bosszútól, jól felfogott érdekükben azonban mégis támogatták. Mindkét liga abban bízott, hogy a 15 éves fiút ugyanúgy irányítják majd a grabancánál fogva, ahogy tették azt V. Lászlóval.
Erre utal a két ellenfél szegedi egyezsége 1458. január 12-én. Ebben többek közt lefektették, hogy az ifjú király mellett Szilágyi Mihály lesz a kormányzó, Garai László megtarthatja a nádori tisztséget, lányát, Garai Annát pedig Mátyáshoz adja feleségül. Aztán az ország nagy szerencséjére mindannyian mélységesen csalódtak, de ez most nem ide tartozik.
Fegyveresen gyűltek a magyarok
Mátyás királlyá választását tehát egy igen komoly háttéralku előzte meg, de még hátra volt az országgyűlés, a valódi királyválasztás. Az árulások, pártütések korában pedig ez a legkevésbé sem tűnt könnyű menetnek.
Összejött tehát Pest külvárosában, a Rákos mezején, miként szokás, az országgyűlés. Először Szilágyi Mihály érkezett a királyválasztásra számos sereggel és jeles főúri, nemesi renddel, ősi szokás szerint ugyanis mind fegyveresen gyűltek ide a magyar főpapok, nemesek, a hivatalviselő rendek, a városok követei, hogy megválasszák az új királyt. […] Az ellenpárti főurak viszont Budán gyülekeztek […] s szerfelett megrémültek Szilágyi Mihály hadierejétől, szándékától meg bátorságától
– írja a kortárs történetíró, Antonio Bonfini mester.
Thuróczy János és Bonfini is megemlíti, hogy a Duna befagyott:
A mennybeli Mindenható ezen az éjszakán fenekéig fagyasztotta be a Duna vizét, oly vastag, oly szilárd jég képződött, hogy másnap reggeltől mindenki hajó nélkül járhatott át a Dunán a jég hátán, akár a sík mezőn, semmi víz sem gátolta a járás-kelést
– írja Thuróczy.
Ez ugye azért volt problémás, mert Szilágyiék hadi népe így gond nélkül átmehetett Budára, ha kellett, a vár falai nem nyújtottak elég oltalmat a bent lévőknek.
Sőt a Corvinus-pártból töméntelen sokaság ment át a Dunán Budára, hogy akár erővel is kényszerítsék a Budán levőket az országgyűlésen megjelenni
– teszi hozzá Bonfini.
Vérpad segítette a választást
Végül Szilágyi Mihály hittel fogadta, hogy Hunyadi László gyilkosainak bántódásuk nem eshet, ami történt, megtörtént. Erre a Garai-Újlaki párti urak is megjelentek az országgyűlésen, ahol Hunyadi hívei semmit nem bíztak a véletlenre, dübörgött a propaganda:
Magyarország egész népe a város széles utcáit járta, a gyerekek mindenfelé csapatostul futkostak, kiáltoztak és nagy hangon lármáztak:
– Mátyást akarjuk királynak, isten adta oltalmunkra, mi is őt válasszuk!
Ily nagy szeretettel kívánkozott utána mind a gyűlésben levő nép, kivéve azokat, akik bűnük miatt féltek tőle; minden gyönyörűségek felett kívánták, hogy Mátyás jusson a királyi trónra
– írja nem kis elfogódottsággal Thuróczy mester.
A jó Szilágyi Mihály viszont régi vágású ember volt, vagy mondjuk úgy, szeretett volna biztosra menni.
Minthogy azonban a gyűlés megtartását már több napja halogatták, a tábor közepén karókat, vérpadot állított fel, szigorú paranccsal: azonnali halállal fenyegette meg azokat, akik nem Mátyásra szavaznak. Ellenfelei megrettentek a rút látványtól, s bár a választás szabadságának meggátlása miatt bosszúsak voltak, panaszkodni mégsem mertek, hogy hamarosan még kegyetlenebbeket ne kelljen hallaniok és elszenvedniök
– tudjuk meg Bonfinitől.
Öröm és dicsőség
Így választotta királlyá a magyar országgyűlés Hunyadi Mátyást 1458. január 16-án. Nem a Duna jegén, hanem Rákos mezején. De ki tudja, ha a folyó nem fagy be, Garaiék még ma is a biztonságos erődítményben ülnének azt fontolgatva, hogyan csikarjanak ki még többet a Hunyadi fiú támogatásáért.
Hatalmas ünnepség kezdődött nemcsak Pesten, Budán és a befagyott Duna jegén, de az egész országban. Thuróczy Jánost idézzük:
De mily csoda dolog: az ünnepélyes választás még folyt a házban, még híre nem szivárgott ki a néphez, és a pesti egyházban máris felhangzott az ünnepi ének, a hálaadás az óhajtott választás miatt. Mikor aztán az egész nép megtudta a dolgot, az egész magyarság ujjongott nagy örömmel. A templomokban mindenfelé meghúzták a harangot, harsogtak a kürtök, szóltak a sípok, zengett az istent dicsérő ének, nagy hangon énekeltek szerte, úgyhogy megtelt vele a levegőég. Mindenfelé futottak a hírnökök, s tudatták az örvendetes választást azokkal, akik távol voltak; mindenütt sok ajándékot kaptak. Miután pedig elkövetkezett az esti homály, az éjszakát sok tűzrakás világította meg; annyi farakást égettek, hogy szinte nappali világosság volt. Elmondhatjuk, hogy a magyar történelem kezdete óta soha még királyválasztás ily nagy örömben, ilyen nagy dicsőséggel végbe nem ment.