Foci

Románia: Győzünk a magyarok ellen

A román válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata simán legyőzi a magyar együttest, és ez nagyszerű siker lesz.

Sokáig úgy tűnt, hogy Victor Piturca rábólint egy másik állásajánlatra, felbontja jelenlegi szerződését és végül a szaúdi al-Ittihad Dzsidda trénere lesz.

Azonban Piturca meghátrált, talán a komoly pénzbeli büntetés miatt is, és csütörtökön közölte, marad a román válogatott élén, így az októberi magyarok elleni összecsapáson is ő ül majd a kispadon.

Ezzel kapcsolatban a román Digi Sportnak is nyilatkozott az edző.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

“Nyerni akarok a magyarok ellen, hiszen remek lenne, ha a maximális hat ponttal állnánk két forduló után. Győzni fogunk Magyarország ellen, hat pontunk lesz, és minden nagyszerű lesz.”

A románok ugyanis emberhátrányban is nyerni tudtak Görögországban, a Pintér-csapat – feltéve, ha az ex-győri tréner marad addig a kapitány – pedig sokkal gyengébb a jelenlegi forma alapján, mint a világbajnokságot is megjárt kék-fehér alakulat.

A találkozót október 11-én rendezik a National Arénában. A legutóbbi bukaresti mérkőzésen a románok 3-0-ra verték a magyar válogatottat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik