Tudomány

Az ember sokkal régebben érkezett meg Észak-Amerikába, mint eddig hittük

A Montreali Egyetem kutatói szerint az ember 10 ezer évvel korábban érkezett meg a Bering-szoroson át Észak-Amerikába, mint ahogy eddig hittük.

Korábban a szakértők úgy gondolták, Észak-Amerika első települése nagyjából 14 ezer éve jött létre. Az új régészeti bizonyítékok alapján azonban a kutatók arra jutottak, az ember ennél jóval korábban, megközelítőleg 24 ezer évvel ezelőtt telepedett meg a régióban.

A szakértők a kanadai-alaszkai határ közelében található Bluefish Rivernél lévő barlangokból előkerült leleteket elemezték. A helyszínt még 1977. és 1987. közt tárták fel, akkor az itt felfedezett állati csontok szénizotópos kormeghatározása után a kutatók úgy gondolták, a területen már 30 ezer éve is éltek emberek.

Más bizonyítékok azonban nem kerültek elő, ezért a régészek többsége nem fogadta el a korábbi eredményeket. Az is igen vitatottá vált, hogy a barlangban felfedezett mamut-, ló-, bölény- és rénszarvascsontok egyáltalán az emberi tevékenységre utalnak-e.

Hogy újabb bizonyítékokat találjon, Lauriane Bourgeon, az egyetem PhD hallgatója csapatával nagyjából 36 ezer, a helyszínen előkerült csontdarabot vizsgált meg, melyeket a Kanadai Történeti Múzeum őrzött meg.

A két évig tartó elemzés végén a szakértők 15 töredéken találták meg az emberi tevékenység egyértelmű nyomait, további 20-on pedig egyéb, nem teljesen meggyőző jelet fedeztek fel.

Ariane Burke, a vizsgálatban résztvevő antropológus szerint a csontokon azonosított jellegzetes V-alakú vágások azoknak a kőeszközöknek a nyomai, melyekkel egykor az állatokat próbálták megnyúzni.

Burgeon javaslatára a leleteket újabb radiokarbon kormeghatározási vizsgálat alá vetették. Az elemzések alapján a legrégebbi, emberi tevékenység nyomait hordozó csont megközelítőleg 23-24 ezer éves.

Burke úgy gondolja, a vizsgálat alátámasztotta azt a korábbi elképzelést, mely szerint a lelőhely a legkorábbi olyan ismert helyszín, ahol az ember Észak-Amerikában megtelepedett. A szakember hozzátette, az elemzések arra is rávilágítottak, hogy a terület genetikailag igen izolált lehetett a korszakban. Az Alaszkát és Csukcsföldet összekötő terület, a Bering-földhíd az utolsó jégkorszak alatt teljesen elkülönült a környező vidéktől, így a helyi populáció nagyjából 9 ezer éven át teljesen elszigetelve élt.

Mai tudásunk szerint a Bluefish Rivernél található barlangok fontos állomásai voltak Észak-Amerika meghódításának, hiszen később a helyiek leszármazottai hoztak létre fontosabb kultúrákat a mai Kanada és Amerika területén.

(Via: University of Montreal)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik