Közélet

A vizes vb miatt újítják fel Orbán volt kollégiumát, lesz földalatti öltöző is

Tényleg a 2017-es világbajnokság miatt újul meg a Bibó István Szakkollégium, írja a Népszava, a verseny sajtóosztálya szerint ugyanis:

a tervek szerint a felújított Bibó szakkollégium szobáit, mint lehetséges szállásokat mind a FINA világbajnokságra, mind a FINA Masters világbajnokságra érkezőknek a szervezők kiajánlják. Mivel a résztvevők szállásfoglalása még nem kezdődött el, ezért a versenyek alatt a Bibó szakkollégiumban megszállók száma jelenleg nem meghatározható.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a július 14-e és 30-a között zajló verseny apropóján hirdetmény nélküli közbeszerzésen állapodott meg a két pályázó egyikével, a Penta Industry Kft.-vel a Ménesi úti ingatlan felújításáról.

A 405 milliós keretben bővítés, átalakítás valamint környezetrendezés munkálatok vannak, ami már most is zajlik.

A 444 pedig most arról ír, hogy felújítják a kollégiumhoz tartozó kispályát is, sőt, “a kert hátsó felében meglévő sportpályához, részben terepszint alatti kialakítású öltöző és kiszolgáló helyiségeket tartalmazó épület is létesül.”

A vizes vb-ről hétfőn derült ki, hogy még egy milliárddal drágább lesz. Az összeg már százmilliárd forintnál is többnél tart. Ez az eredetileg tervezett négyszerese.

Kiemelt kép: MTI / Soós Lajos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik