Szórakozás

Pintér Tibor 40 milliót költött új lovaira

A színész mostanában új párkapcsolatával szerepelt a hírekben. Barátnője, Ács Beatrix már az első közös tévés megjelenésük alkalmával maradandót alkotott, amikor volt barátjáról kezdett el áradozni, de aztán Sarka Katával is összerúgta a port. Most azonban nem róla van szó.

Pintér Tibor a Nemzeti Lovasszínháza négylábú csapatát erősítette meg azzal, hogy négy új lovat vásárolt, egyenként tízmillió forintért. A patások értéke egyébként a sokszorosára fog emelkdeni, ha túl lesznek a kiképzésen, persze a színész szerint már most jó táncosok.

Ezek a lovak most egy féléves alapkiképzésen vannak túl, de ahhoz, hogy a magas szintű díjlovagló-iskola elemeit is tudják, két és fél, három év munka áll előttük. Amikor ezt elérik, akkor a tudásuktól függően lesznek értékesek. A hasonló, díjlovaglásban versenyző állatok között vannak 100 millió forint értékűek, de például a nemrég nyugalomba vonult Totilas nevű ló egymilliár­dot ér. Persze mi a lovakkal nem szeretnénk versenyezni, részt venni nemzetközi tornákon, de a kiképzésük hasonló, mint azoknak az állatoknak, akik sorra nyerik az érmeket díjlovaglásban, díjugratásban a nagy versenyeken

– magyarázta a Blikknek Pintér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik