Foci

Három klubbal kivételez az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség a Diósgyőr, a Videoton, az Újpest szurkolóinak megengedte, hogy számukra az őszi idényben nem szükséges kiváltani a klubkártyát a hazai mérkőzésekre.

A DVTK halasztást kért, így a drukkereknek az őszi idényben nem szükséges kiváltaniuk a klubkártyát a hazai mérkőzésekre. Ellenben akik szeretnék idegenbe is elkísérni csapatukat, be kell szerezniük a klubkártyát vagy az MLSZ által kiadott futballkártyát. A DVTK egyúttal kitolta a klubkártya ingyenes kiállításának határidejét is, a klubhonlap szerint “december 31-ig biztosan térítésmentes lesz”.

A Videoton FC is haladékot kapott a hamarosan kezdődő stadionfejlesztési munkálatok miatt a klubkártya bevezetésére, aminek október 31-ig ingyenes a kiváltása, utána 1000 forintot kell fizetni érte. Az Újpest is halasztás kapott – elsősorban az FTC elleni találkozóra való tekintettel – február 23-ig. A lila-fehér klub azt is bejelentette, hogy a klubkártya kiváltása november 16-ig ingyenes marad.

A szurkolói avagy klubkártya az egyesületekhez kötődik, mindegyik egyedi kártyát állít ki, mellyel az összes mérkőzés látogatható, azaz nem csak az adott klub találkozói. Szeptember 15-ig kötelezően ingyenes volt, s a klubok döntik el, hétfőtől mennyibe kerül. Több klubnál, mint például Pakson (november 15-ig) vagy Dunaújvárosban (október 17-ig) kitolták az ingyenesség határidejét, míg a többi egyesületnél ezentúl 400 és 1000 forint közötti összegbe kerül a kártya elkészítése.

Négy csapat esetében speciális szabályok is érvényben vannak. A Ferencvárosnál a hazai szurkolóknak a klubkártya kiváltásához és a stadionba lépéshez vénaszkenneres regisztrációra is szükségük van. A vendégdrukkerek és a futballkártya-tulajdonosok vénaszkenneres regisztráció nélkül bemehetnek a mérkőzésre, az FTC dönti el, mely szektorokban helyezi el őket. Az FTC és a Debreceni VSC klubkártyája a központi rendszertől független, ezek integrálása folyamatban van. A két rendszer összekapcsolásáig a két együttes klubkártyája nem alkalmas más csapatok mérkőzéseire jegyvásárláshoz, így a ferencvárosi és a debreceni drukkerek futballkártyával vagy saját klubkártyájukkal a két érintett klub által megjelölt módon és helyszínen juthatnak jegyekhez az idegenbeli találkozókra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik