Szórakozás

Balázs Fecó már a búcsúkoncertjét szervezi

A Dal zsűrizését visszautasító zenész több szívműtéten is átesett az elmúlt években. Miután helyrejött, még azt mondta, hogy havi 2-3 fellépést elvállal, de most belátta, hogy már ez is megterhelő számára.

Tisztában vagyok az egészségi állapotommal, sosem leszek már a régi. Az idő, az egészségem és a fizikai állapotom megálljt parancsolt. Korábban elmentem a végsőkig, ami nagyon veszélyes volt, most már megtanultam, hogy az egészségem a legfontosabb, nem tehetem kockára

– kezdte a Blikknek Balázs Fecó, aki a Korállal már csak egyetlen búcsúkoncert erejéig áll színpadra.

Már csak egy utolsó nagy fellépésre vágyom, egy hamisítatlan Korál-búcsúkoncerttel szeretnék elköszönni a közönségtől, de erről még folynak az egyeztetések, pontosan hogyan is lesz. Ezt leszámítva már nem lépek fel többé nagyközönség előtt, csak kevés ember előtt zenélek majd

– mondta az énekes, aki előadó estjeiről még nem tud lemondani, így havi egyszer, szűk körben, zongorakísérettel még színpadra áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik