Egy egész világ figyelte lélegzetvisszafojtva, hogy megmenekül-e Bobby Ewing a haláltól. Egy ország kesergett együtt Etussal és Lenke nénivel, szállt be az internetbe Vágási Ferivel, vagy izgult Berényi Miki legújabb gaztette miatt. Libabőrösen követtük a Vészhelyzet orvosainak hősies hétköznapjait, nevettünk vagy bosszankodtunk Doktor House cinikus megjegyzésein, manapság pedig alig várjuk, hogy tovább bonyolódjon Frank Underwood története a Kártyavárban, vagy hogy kijöjjön az HBO nagysikerű Aranyélet című sorozatának harmadik szériája. De vajon miért ülnek le milliók minden nap a televízió vagy a számítógép elé, hogy mások kitalált életét kövessék? Miért szeretjük a sorozatokat? Ezt kutatja többedmagával Hermann Veronika, az ELTE adjunktusa, az Invitel sorozatszakértője.
A sorozatrajongás gyökerei a 19. századra vezethetők vissza
Hermann Veronika azzal kezdte, hogy a sorozatrajongás nem a mostani, de még csak nem is az előző évszázadban kezdődött: a 19. század közepétől egyre több népszerű folyóirat jelentkezett folytatásokban közölt történetekkel, amelyeket általában a legizgalmasabb résznél hagytak abba, hogy az olvasók a következő számot is megvásárolják. A médium más volt, a hatás nagyon hasonló. Az igazi népszerűség azonban évtizedekkel később érkezett el. Ekkor indult ugyanis az Egyesült Államokban Painted Dreams (Festett álmok) címmel az első rádiós szappanopera, amely nevét egyébként szó szerint a műsor szerkezetébe beépített szappanhirdetésről kapta. A rádió aranykora után a televízió vette át az uralmat, és az 1950-es években olyan, máig kultikus szappanoperák érkeztek a piacra mint a The Donna Reed Show, vagy a Leave it to Beaver.
Ezrek követték a Szabó családot a rádióban
Magyarországon elindult a Szabó család a rádióban, nem sokkal ezután pedig követte őket a televízió is a Forsyte Saga és az Onedin család sugárzásával. A klasszikus szappanoperák időszaka az 1970-es és 1980-as évekre esik, amikor megjelent a piacon a nagybetűs sorozat, a mindenki által követett Dallas. A Dallasnak nemcsak masszív rajongótábora, de rengeteg követője is akadt, így az 1980-as évektől kezdve már lehetetlen összeszámolni, hány szappanoperát gyártanak. Hétről-hétre, napról napra várták és várják ma is a sorozatnézők, hogy elmerülhessenek az általuk választott valóságban, és saját kételyeiket, álmaikat és érzéseiket lássák visszatükröződni a televízió képernyőjén.
Társadalmi fordulat az 1990-es évek végén
Az újabb fordulat az 1990-es évek végén jelentkezett, amikor világszerte a Vészhelyzet volt az egyik legnépszerűbb sorozat. A széria már nem hagyományos szappanoperaként, hanem sokkal inkább sorozatként működött, számos társadalmilag érzékeny élethelyzetet megjelenítve a családon belüli erőszaktól a női vezetők problémáin át az AIDS-krízisig. Egy kulturális termék akkor válik népszerűvé, ha olyan kérdéseket és témákat mutat be, amelyek sokakat foglalkoztatnak – ezért nevezzük a népszerű kultúrát tömegkultúrának. A népszerűség nem mindig jelent egyet a silányabb minőséggel, igazolja ezt szinte az összes nézett sorozat példája. A népszerű termékek népszerű hagyományokat és gyakorlatokat mutatnak be, és magyarázatot kínálnak a világ kérdéseire – húzza alá Hermann Veronika.
Párkapcsolati krízisek és morális dillemmák
A 2000-es évek elejétől kezdve a sorozatok, immáron kitörve a hagyományos szappanoperák keretei közül, olyan társadalmi és kulturális kérdésekkel foglalkoznak, amelyek szinte mindenkit érintenek, legyen az akár párkapcsolati krízis, morális dilemma, a magánéletet vagy a közéletet érintő égető problémák határokról, nemi szerepekről, hatalomról, vágyról, függőségről és kétségről. Követhető történetek alkotnak bonyolult hálózatokat, olyan helyzetekről mesélve, amelyek a közösség és az egyéni sors szempontjából is megkerülhetetlenek.
Milyen egy jó sorozat?
Egy jó sorozat felforgatja a társadalmi valóságot; színészeket, zenéket, országokat és városokat tesz világhírűvé. Populáris formában mutat be mítoszokat és közhelyeket, amelyeken keresztül történetek jönnek létre. A történetmesélés a világunk egyik legfontosabb mozgatórugója – és egyre népszerűbbek az olyan történetek, amelyek a maguk esendőségében mesélnek másokról, és önmagunkról – véli Hermann Veronika, akinek 15 fős, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének (MMI) szemináriumi kutatócsoportja 2016 őszén hosszú távú együttműködésbe kezdett az Invitel műsorterjesztő céggel. A sorozatok világán belül a médiakörnyezet változásának hatását, a társadalmi problémák megjelenését, a zene szerepét, a bűnábrázolást, illetve a szuperhősöket vizsgálják. Magyarországon egyébként eddig nem készült tévésorozatokkal kapcsolatos, hasonló mélységű tudományos kutatás, holott a tévés és internetes tartalomfogyasztásban mindennek nagy jelentősége van – ezért kezdeményezte a szolgáltató az együttműködést az ELTE MMI-s szemináriumi kutatócsoporttal.
