Média

Ezekre készül idén a TV2

Ökrös Gergely és Fischer Gábor, a TV2 Média Csoport programigazgatói
Ökrös Gergely és Fischer Gábor, a TV2 Média Csoport programigazgatói
A Disney-től, a Foxtól és a Warner stúdiótól is vásárolt tartalmakat az idei évre az Andy Vajna kormánybiztoshoz tartozó tévétársaság. Állítólag a Reszkessetek betörőket is megszerezték, de ezt a TV2 sajtóosztálya nem erősítette meg számunkra.

Pár hete egy sajtóbeszélgetés alapján már megírtuk, milyen műsortervei vannak az RTL Magyarországnak az idei évre, illetve hogyan látják 2016-ot. De vajon milyen elképzelései vannak az idei évet illetően a konkurens TV2 csoportnak? Egy nemrégiben megjelent interjúból több érdekesség is kiderül ennek kapcsán ahogyan az is, hogyan látják a saját 2016-os teljesítményüket. A tavaly februárban kinevezett Fischer Gábor és Ökrös Gergely programigazgatók a Sorozatwiki blognak meséltek munkájukról és arról, hogy milyen újdonságokkal készülnek az idei évre. Az interjú alapján a TV2-re jön a Disney-től a Devious Maids, Született szobalányok címmel, amelyet Eva Longoria és a Született feleségek alkotója jegyez. Ezenkívül a délutáni sávokba jönnek új telenovellák, elsőként az Ana három arca, valamint folytatódik A szultána. A Prime kínálatában premier epizódokkal folytatódik a Gotham, és itt lesz látható A Grace klinika tizedik évada, vagyis elhozzák az itthon eddig még nem vetített részeket is. Új sorozatként érkezik a FOX-tól az APB, valamint a Warnertől a The Originals, Sötétség kora címmel, valamint Andy Vajna csatornájának nézői láthatják majd a nézők A szökés folytatását is. A nemrégiben elindult Humor+-ra is jönnek újdonságok. Érkezik a The Mick a FOX-tól, amelyet nem sokkal a 2017-es amerikai premier után fognak vetíteni, valamint a The Neighbors című sitcom is. A Kiwi TV nevű gyerekcsatornára már januártól érkeznek a Hupikék törpikék olyan részei, melyeket eddig Magyarországon még senki sem mutatott be. Fischer Gábor hozzátette, hogy a felsoroltakon kívül sok más sorozat is hamarosan új évaddal folytatódik, úgyhogy újdonságokban gazdag évet ígérnek. Fischer azt mondta, hogy az RTL Klub heti sorozataihoz hasonlóan ők is terveznek saját gyártású fikciós műfajú sorozatot, konkrétumot azonban ezzel kapcsolatban nem mondott. 2017-ben érkezik egyébként a Ninja Warrior, de hogy pontosan mikor, arról most még nem volt hajlandó többet elárulni, csak annyit, hogy tavasszal.

2016 az építkezés és a megújulás éve volt, 2017 a tartalmi megerősödés éve lesz a TV2 Csoport számára. Soha nem látott mértékű saját gyártású tartalom kerül képernyőre és jövünk vadonatúj műfajokkal és formátumokkal is.

– hangoztatta Fischer Gábor, aki megerősítette, hogy érkezik az idei évben a Séfek séfe című műsor is, mely “egy elképesztően sikeres formátum, amely Izraelből indult, majd Németországban volt látható, legutóbb pedig Romániában hozott jó nézettséget. Ez a főzős műsorok Voice-ja, ahol kezdő és profik szakácsok is lesznek. A formátum érdekessége, hogy először csak az étel alapján ítélnek a mesterszakácsok és az alapján választják be csapataikba a versenyzőket”. Arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy azt tervezik, hogy az RTL-en látható Keresem a családomhoz hasonló műsort indítanak, azt mondta, hogy a tervezett másik műsor nem hasonlít semelyik jelenleg futó műsorhoz. Ez a produkció az újrakezdésről szól, lehet szó családról, szerelemről, vagy akár egy korábban meg nem tett köszönetnyilvánításról is. A műsor szintén tavasszal lesz a képernyőn. Egy másik blog, a comment:com egyébként a napokban azt írta, hogy a Reszkessetek betörők sugárzásának jogát is megszerezte a TV2, de ezt a sajtóosztályon a 24.hu megkeresésére egyelőre nem erősítették meg.

A Sorozatwiki-s interjú készítője egyébként rákérdezett a két programigazgató közötti pontos feladatmegosztásra is. Ez alapján Fischerhez a programakvizíció tartozik, ő felel a vásárolt tartalmak, sorozatok, filmek beszerzéséért a TV2 Csoport összes, immár 11 csatornája esetében, valamint a kábelcsatornák műsorstruktúrájáért, Ökröshöz pedig a TV2 Csoport saját gyártású műsorai tartoznak, így a formátumok kutatása, kiválasztása, akvizíciója és természetesen a produkciók megvalósítása is. Ezenkívül pedig a TV2 műsorrendjéért is ő felel.

Azért kellettek az új tévécsatornák, mert lemaradásban voltak

Szóba került a Tv2 Csoport által életre keltett új kábelcsatornák indulásának előkészítése is. Fischer azzal kezdte, hogy a TV2 lemaradásban volt, ezért döntött az új  tulajdonos és az új menedzsment (élén Dirk Gerkens vezérigazgatóval) az új kábelcsatornák indítása mellett. Fischer elmondása alapján az új adók piacra lépését nagyon részletes kutatás előzte meg: megnézték, hogy hol vannak olyan piaci szegmensek, ahol szignifikáns nézettséget lehet elérni.

Olyan portfóliót szerettünk volna létrehozni, amely minden kereskedelmileg fontos célcsoportot megszólít, lefedi a nőket, a férfiakat, a fiatalokat és az időseket is. Így jött létre az egy főcsatornából – a TV2-ből – és tíz kábelcsatornából álló portfólió. Ezekből három tévéadót újrapozicionáltunk, a SuperTV2-t egy nagycsatorna programkínálatával vértezték fel, a PRO4-et filmcsatornává alakították, így született meg a Mozi+, a FEM3-ból pedig prémium szórakoztató csatorna lett, Prime néven. Ezen kívül létrehoztunk hét tematikus adót: telenovella, zene, életmód, mese, gasztro, humor és egy férfias tartalmakat kínáló csatornánk alkotják a portfóliót.

Az új csatornával a céljuk az volt, hogy a csatornáikra kellő erőt és energiát fordítva, a piac meghatározó szereplőivé váljanak. A tavalyi célkitűzésük az volt, hogy az új csatornák elinduljanak, a kábelszolgáltatókkal pedig folyamatosan zajlanak a tárgyalások, amelyeknek köszönhetően 2017-ben jövőre jelentősen megnőhet a nézőszám. Fischer reményét fejezte ki, hogy egy év múlva már arról számolhat be, hogy szegmensükben komoly piaci részesedést tudhatnak magukénak ezek az új csatornák.

Ökrös Gergely ehhez azt tette hozzá, hogy az új csatornáknak köszönhetően most már olyan műfajokat is képernyőre tudnak vinni, amelyekről régóta álmodtak, de nem illeszkedtek volna egy generalista nagycsatorna programkínálatába.

A sok kábeladónak köszönhetően, többfajta célközönségnek, különböző műfajban lehet műsorokat készíteni.

Ilyen például a Hajós András féle Dalfutár a SuperTV2-n. A gasztro vonalon is egyre több saját gyártású műsort készítenek, jelenleg is fut a Kézzel írott receptek, de előkészület alatt áll a Hentesek című produkció is, amit régóta szerettek volna megvalósítani. Ugyanerre jó példa a Kapsz egy fülest, amely a Humor+-on debütált, de a pilotját már két-három éve leforgatták.

Nagy csata kezdődött a filmcsatornák piacán

Fischer Gábor azt mondta, óriási kihívás volt ennyi új tévécsatornát mindössze pár hónap alatt elindítani, majd azt hangoztatta, hogy már most is komoly eredményeket tudnak felmutatni. Sok új csatorna közül elsőként a Mozi+ filmcsatornát emelte ki, melynek elindítását rendkívül sok vásárlás előzte meg, amelynek munkálatai már január-februárban elkezdődtek. Kiemelte, hogy a siker nem a TV2 korábbi, készleten lévő filmjeiből lett, hanem külön erre a csatornára vásároltak tartalmakat. Jelenleg nincs olyan amerikai stúdió, akivel ne lenne szerződésük. Azt is hangoztatta, hogy a filmcsatorna az indulást követően azonnal elképesztő számokat hozott, melyek a saját várakozásaikat is felülmúlták.

Minden tévés konferencián az hangzott el, hogy több mint tíz éve felépített brandeket nem lehet csak úgy utolérni, nekünk mégis egyik pillanatról a másikra sikerült. Nyáron az első számú konkurenciát, a Film+-t is megelőzve, a legnézettebb kábelcsatorna a Mozi+ volt. Erre válaszként persze mindenki bevetette a tartalékait, de jövőre a két nagy filmcsatorna között kiélezett versenyt várok, amellyel a nézők járnak a legjobban.

12 pontos hátrányból indultak az RTL-hez képest

Fischer állítása szerint a másik átpozicionált csatorna, az amerikai sorozatok és a prémium tartalmak tévéadója, a Prime is nagyon szépen teljesít. Nézettsége negyven százalékkal nagyobb mint a korábbi FEM3-é. Sikeresnek nevezte a SuperTV2 augusztus végi megújulását is, melynek “növekedése példaértékű”, sőt a csatornából szerinte akár a harmadik legnagyobb tévéadó lehet. Fischer úgy látja, megérte a munka, mert az év eleji 12 pontos hátrányukat a konkurenciához képest sikerült nagyjából 5 pontra csökkenteni, a különbség a kis csatornák lefedettségének növekedésévével pedig még tovább fog csökkenni.

Ezt válaszolták arra, miért nem hozza a nézettséget a Spíler TV

Az interjú készítője viszont azzal vágott vissza, hogy az ugyancsak tavaly indult Spíler TV, az Izaura TV és a Zenebutik és az új FEM3 alig tud nézettséget felmutatni, mire Fischer azt mondta, hogy a Spíler TV-nél az volt a cél, hogy megszerezzék a Premier League közvetítési jogait, és amikor tíz százalékos lefedettség van, akkor nem azt kell értékelni, hogy épp mekkora a nézettsége. Szerinte a nézettséget majd csak akkor kell értékelni, amikor már az összes jelentős szolgáltatóval lesz megállapodásuk.

Jövőre ez rohamosan nőni fog és komoly nézettségre is számítunk. A telenovellák hosszú évek óta meghatározó pontjai a TV2 délutánjainak, amelyekkel a versenytárs nem tudott semmit sem kezdeni, ezért döntöttünk úgy, hogy elindítunk egy huszonnégy órában ilyen tartalmat sugárzó csatornát.

Az ősszel elindított Kiwi, Chili, Humor+ csatornák eredményei kapcsán Fischer azt mondta, hogy ezek közül a legnagyobb potenciál a Humor+ csatornában van, mert sikerült nagy brandeket megvásárolniuk, ezért a lefedettség növekedésével fontos piaci szereplő lesz. A Kiwi TV és a Chili TV viszont csak portfóliószínesítő csatornák, amelyek azért kiemelten fontosak, hogy a nézők és kereskedelmi partnerek minden tematikát megkapjanak.

Egy gyerekcsatornánál nem várható óriási nézettség, de bízom abban, hogy a maga szegmensében szép eredményeket fog hozni.

Fischer Gábor azt is mondta, hogy idén megháromszorozták a főműsoridős nézettséget, de ezt minden évben nyilván nem lehet megtenni, viszont továbbra is dinamikus növekedést várnak.

Megcsavarták a formátumot

Ökrös az interjú egyik pontján amúgy arról is beszélt, hogy nemrégiben volt egy kutatásuk, amelynek az lett az eredménye, hogy Magyarországon a Sztárban sztár az egyik legnagyobb brand a szórakoztató műsorok közül. A Nagy Duett pedig 2016 legnézettebb showműsora lett. Ezután a képernyőseiket, Ördög Nórát, Tillát és Majkát méltatta, akik gyakorlatilag minden listán az élen vannak. Ökrös azt is mondta, hogy házon belül is nagy kedvenc volt az Összezárva Friderikusszal. Mondjuk azt már nem tette hozzá, hogy Friderikusz a szakmai renoméja megőrzése érdekében villámgyorsan elmenekült tavaly márciusban a TV2 környékéről. Szóba került viszont, hogy elég csúnyán megbukott a Hal a tortán, mert nem nézték az emberek. Ökrös ezt elismerve azt mondta, hogy februárban, az év második hónapjában tudta elkezdeni a munkát. Ez olyan volt, mint amikor nem készülsz egy bulira, de hirtelen azt mondják, hogy öt perc múlva itt vannak a vendégek. Ettől függetlenül lehet, hogy egy jó party lesz belőle a végén. Ökrös elmondása szerint így indult a tavasz a számukra. A kinevezésük után gyorsan megnézték, hogy mi az a saját gyártású műsor, amit a lehető leghamarabb képernyőre tudnak vinni az ismétlések helyett. Ez lett végül a Hal a tortán.

Egy kicsit megcsavartuk a formátumot, tettünk bele küldetéséket, de sajnos sokadszorra került képernyőre a műsor, így nem teljesített jól. A nézők és a piac felé viszont ez egy egyértelmű jel volt, hogy a tulajdonosváltás után valami elkezdődik.

A Hal a tortánt viszont a Drágám, add az életed! követte, mely nagy siker volt:

 Februárban megnéztük, milyen formátumokban gondolkodtunk korábban, amelyek végül nem valósultak meg. A Hal a tortánt tudtuk a leggyorsabban elkészíteni, míg a Drágám, add az életed!-hez kellett még hat-nyolc hét. Ez azonban már komoly nézettségi sikereket ért el.

Főleg a hétvégére koncentráltak

Fischer hozzátette, az egész portfólió felépítése nem megy egyik napról a másikra, a televíziós szokásokat nem lehet azonnal megváltoztatni. A TV2 mindig is erős volt a szórakoztató műsorokban és a vasárnap esti nagy showműsorok piacvezetők voltak. Ezért döntöttek úgy tavasszal, hogy első körben a hétvégére koncentrálnak, ezért volt látható szombat esténként a Kismenők. A Sorozatwiki ezután viszont azzal vágott vissza, hogy a Kismenőket sokkal kevesebben nézték, mint A Nagy Duettet.
Ökrös erre azt mondta, a Kismenők volt Magyarország első gyerekekkel készített össztehetségkutatója, amit a formátum egyedisége miatt nagyon komoly előkészületek előztek meg.

Egyértelmű sikernek tartjuk, a műsor kétszer akkora nézettséget produkált, mint a konkurencia Kicsi Óriások című produkciója. A TV2 nézői egyébként valamiért inkább a vasárnapra koncentrálnak, ott mindig is jobb eredményeket tudunk elérni. A műsor indulása előtt olvastam olyan jóslatokat, hogy a Kismenők hatalmasat fog bukni, mert az RTL Klubon futó Farm kiszavazó adása majd jól elveri, aztán ez nem történt meg, sőt, a legtöbbször a TV2 show-ja nyerte a versenyt.

Az interjú készítője erre azt mondta, nagyon látványos volt, hogy az egyik hétvégi napon másfél millióan nézték a TV2-t, míg a másikon csak egy millióan, mire Fischer azt mondta: egy millió nézőt leültetni egy műsor elé, hatalmas siker, majd megismételte, hogy a televíziózási szokások, hogy hétköznap este mit néznek az emberek, vagy épp az, hogy szombat este általában a versenytárs nagyszabású műsorai vannak képernyőn, már évek óta kialakult. Három évvel ezelőtt született meg a döntés, hogy a TV2 a vasárnapokra koncentrál, hiszen aznap néznek a legtöbben tévét. Nem is tudott labdába rúgni senki tavasszal A Nagy Duett, ősszel pedig a Sztárban sztár mellett.

Miért bukott akkorát a drága Star Academy?

Az interjú készítője ezután nem ment el a jelentős költségeket felemésztő, de alig nézett és brutális bukást elszenvedett Star Academy mellett sem. A gigantikus bukás oka kapcsán Ökrös azt mondta, hogy  az év első felében hatalmas átalakuláson mentek keresztül, és ennek az új rendszernek voltak sikerei és olyan pontjai is, amik nem úgy alakultak, ahogy tervezték. A TV2 teljes főműsoridejének átalakítása rejtett magában kockázatokat. A SuperTV2 esetében az volt a céljuk, hogy a nézői réteg kiszélesítésével a nagycsatornák közé emeljék. Így olyan műsorokat tűztek képernyőre mint az Édes Élet, a Jóban Rosszban és a többi ott látható saját gyártású produkció, valamint az erős vásárolt tartalmak. A TV2 nézői összetételében túlsúlyba került az idős korosztály. Azt szerették volna, ha fiatalodni tud a csatorna.

Dinamikusabb műsorokra van szükség, amihez lépnünk kellett. Tisztában voltunk vele, hogy egy ilyen drasztikus változásnak lehet az a következménye, hogy a nézők ezt nem fogadják pozitívan. Ennek megvannak a tanulságai és úgy látszik, kell arra idő, hogy egy ekkora váltást az emberek is megszokjanak, és egy fiatalos csatorna jusson eszükbe, ha a TV2-re gondolnak.

Fischer Gábor azt is elmondta, hogy a Jóban Rosszban sorozatot azért tették át a TV2 főcsatornáról a SuperTV2-re, annak ellenére, hogy ez is sok nézőt hozhatott volna a Star Academy-nek, mert egy ideje látszott, hogy a TV2-n már nem tud kiugró eredményeket elérni a sorozat, egy kisebb csatornán azonban zászlóshajó lehet, hiszen dél körül kimagasló tíz-tizennégy százalékot produkál, este pedig hat-hetet hoz.” Ez egy olyan tartalom, ami ellentétben más kábelműsorokkal, nem három-négy hónapig van a képernyőn, és időszakosan emeli meg a csatorna közönségarányát, hiszen a karácsonyt leszámítva az év minden hétköznapján látható. Ha pedig a számokat nézzük, portfóliószinten a TV2 Csoport közönségaránya a Jóban Rosszban ideje alatt növekedett, tehát ez a lépés szakmailag indokolt volt” – fűzte hozzá a programigazgató, aki szerint manapság már nem egy csatorna sikerét nézik, hanem portfólióban gondolkodnak, a TV2 Csoport pedig 20 százalékot növekedett.

Nyilván amikor a Jóban Rosszbant kivettük a TV2 estéjéből az egy nehéz pillanat volt, ahogy az is, amikor egy hétvége alatt három csatornát indítottunk, de az már komoly siker, amikor ez a három tévéadó együtt eléri az egy százalékot.

Ökrös Gergely ehhez még azt tette hozzá, hogy a Star Academy volt az egyetlen olyan műsor, ami az általuk várható eredmény alatt teljesített. Az összes többi produkció bőven hozta, amit elvártak, mire a Sorozatwiki azzal szembesítette őt, hogy a Drágám, add az életed! új évadánál azt várták-e, hogy nagyjából negyven százalékkal kevesebben fogják nézni, mint a tavaszi szezont, mert ez hatalmas esés. Ökrös erre úgy reagált, hogy teljesen más a tavaszi és az őszi szezon. Tavasszal még nem volt ennyi csatornájuk és más volt a piac, így ezt nehéz összehasonlítani, de a Drágám, add az életed! második évadánál ilyen eredményekre számítottak.

Egy-egy százaléknyi közönségtáborért is nagyobb a küzdelem

Ökrös azt is mondta, maximálisan elégedett volt az őszi új Sztárban sztár évaddal, annak ellenére, hogy az interjú készítője szerint csökkent a nézettsége az előző évadhoz képest. Erre reagálva azt tette még hozzá, hogy most már egy-egy százalékért is sokkal jobban meg kell küzdeni, mint korábban. A Sztárban sztárral egyszerre sokkal több saját gyártású műsort ment a konkurens csatornákon, ezért nem érez radikális csökkenést a nézettségben, a műsor minőségében pedig pláne nem.

Számomra pont ez az évad volt a legszórakoztatóbb. Az a műsor, ami az év második legnézettebb produkciója A Nagy Duett után, az semmiképp nem nevezhető fáradtnak, még mindig látok lehetőséget a formátumban.

Ökrös egyébként a néhány hete visszatért Bumm! eredményeivel is elégedett, mert “hozza azt a teljesítményt, ami egy ilyen műfajtól a mai televíziózásban elvárható lehet”.

(Kiemelt kép: Ökrös Gergely és Fischer Gábor, a TV2 Média Csoport programigazgatói. Fotó: TV2 sajtóosztály)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik