Gazdaság

Iszapömlés – A Mal Zrt. 54,5 millió forint kártérítést fizet a Mol-nak

Helybenhagyta a Győri Ítélőtábla szerdán az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék korábbi határozatát, amely szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-nek (Mal Zrt.) az iszapömlés miatt 54,5 millió forint kártérítést kell fizetnie a Molnak, mert a vörösiszap tönkretette a devecseri töltőállomást és az ahhoz kapcsolódó üzlethelyiséget.

Szalai György tanácselnök a kártérítési per jogerős határozathozatalakor elmondta: a Veszprémi Törvényszék tavaly február 26-i határozatában helyesen állapította meg a tényállást és az abból levont jogi következtetéseket.

Több mint hat éve történt a katasztrófa

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

A lúgos kémhatású vörösiszap mintegy másfél méter magasan  elöntötte a Mol Nyrt. tulajdonában lévő devecseri töltőállomást is, és az ahhoz kapcsolódó üzlethelyiséget. A töltőállomás október 24-ig zárva volt, azt követően 2011. október 27-ig konténerekből árulták az üzemanyagot.

A táblabíróság ismertetése szerint a Mal Zrt. arra hivatkozott az elsőfokú eljárás során, hogy a kár a működési körén kívül álló okok miatt keletkezett, és azzal érvelt, hogy a kárelhárítási munkák során a Mol Nyrt.-től vásárolt üzemanyagot a pápai és a bakonygyepesi töltőállomásokon.

A Mol a kártérítési összegből még az elsőfokú eljárás során kivette a helyreállítási munkák idején keletkezett forgalomemelkedést a két töltőállomáson.

A tanács szerint a Mal Zrt. fellebbezése nem volt alapos.

Bűncselekmény hiányában…

A 2010. október 4-i iszapömlés miatt halált okozó gondatlan közveszélyokozás miatt emeltek vádat 15 ember ellen, de bűncselekmény hiányában az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék tavaly január 28-i határozatában felmentette az összes vádlottat. Másodfokon idén január 23-án kezdődik a tárgyalás a Győri Ítélőtáblán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik