Kultúra

Meghalt Bill Marshall, a Torontói Filmfesztivál egyik alapítója

Elhunyt 77 esztendős korában Bill Marshall, a Torontói Filmfesztivál egyik alapítója, több mint tucatnyi film producere – írta meg hétfőn a The Hollywood Reporter. Marshall vasárnap egy torontói kórházban halt meg szívroham következtében.

Két barátjával, Henk van der Kolkkal és Dusty Cohllal alapította meg 1976-ban, az akkor még a Fesztiválok Fesztiváljának elnevezett torontói nemzetközi filmmustrát azzal a céllal, hogy a híres amerikai sztárokat és az európai filmművészet alkotásait bemutassák a kanadai közönségnek.

A fesztiválra az első évben 35 ezer néző látogatott el, akik 30 ország 127 filmjét tekinthették meg. A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) manapság a világ egyik legrangosabb filmmustrája, az Oscar előszobájaként is emlegetik, mivel a díjszezon sok alkotását mutatják be. Olyan sztárok filmjei futnak a TIFF-en, mint Matt Damon, George Clooney és Jennifer Lawrence.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Marshall gondoskodása és elhivatottsága nélkül ma nem lenne a világ legbefolyásosabb nyilvános kulturális fesztiváljai között. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy Bill 41 évig dolgozott velünk

– mondta el Piers Handling, a TIFF igazgatója.

Marshall 1939-ben született, és 1955-ben vándorolt ki Skóciából Kanadába. Hamarosan a filmkészítés felé fordult, és számos alkotás producereként vált ismertté. Köztük az egyik legismertebb a Craig Russell főszereplésével forgatott Outrageous! című vígjáték volt.

Színházi produkciók megvalósításán is dolgozott, egyebek mellett ő volt a producere a Hair torontói előadásának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik