Sport

Négyen maradtak a magyarok Nova Goricán

poker (poker)
poker (poker)

Megfeleződött a magyarok száma az IPT Nova Gorica főversenyén, már csak négy hazánkfia küzdhet meg a 110 ezer eurós fődíjért.

Nyolcan kezdték meg a kieséses szakaszt, számuk négyre feleződött a magyar zsugásoknak az Italian Poker Tour Nova Gorica főversenyének második napján – írja a Poker.hu.

A Day 2-vel folytatódott az IPT Nova Gorica 700 eurós Main Eventje. A 220 fős mezőnyben nyolc magyar volt ott, valamint szintén éltek a reményei az olasz származású Daninak, azaz Daniele Scatraglinak.

A legtöbb zsetonnal Kovács András rendelkezett, azonban neki sem, mint ahogy a Kármán fivéreknek, Tóth Lászlónak és Kövecses Árpádnak sem jött össze a továbbjutás.

Kiharcolta azt viszont Gál Zoltán, Koródi Sándor és Bézsenyi László, sőt Dani is ott lehet majd a harmadik napon, ahol már csak 53 fő küzdhet meg a 39 fizetős helyért.

Gál vette át a vezetést magyarjaink között, míg az összesített élén az olasz Dario Sammartino áll. A szervezők egyben kiadták a nyereménylistát is, mely szerint a későbbi bajnok 110 ezer eurót vághat majd zsebre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik