Az elmúlt év végéig gondolhatták meg még egyszer választásukat azok, akik éltek az 1997-ben elfogadott törvények adta lehetőséggel, és átléptek a vegyes nyugdíjrendszerbe . Az eddigi adatok szerint már bizonyos, hogy nem történt „földcsuszamlás": a tagok hozzávetőleg egy százaléka lépett vissza a tisztán társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe, így a magánnyugdíjpénztári tagok mintegy 2,2 milliós száma nem változott jelentősen - olvasható a Népszabadságban.
Az idén már csak a fiataloknak van lehetőségük az átigazolásra. Tavaly januárban megszűnt a pályakezdők részére a kötelező pénztári tagság, amit azonban a Medgyessy-kormány január elsejével visszaállított. Ez összességében mintegy nyolcvanezer fiatalt érintett, és úgy becsülik, hogy kétharmaduk nem élt a lehetőséggel. Azok a pályakezdők, akik nem léptek be magánpénztárba, az idén még megtehetik, akik viszont önszántukból választották a kétpilléres nyugdíjrendszert, ha akarnak, év végéig még visszaléphetnek a tb-rendszerbe. Azok a harminc évnél fiatalabbak pedig, akik a tisztán társadalombiztosítási rendszerbe fizetik járulékaikat, szintén meggondolhatják, nem helyezik-e mégis több lábra időskori ellátásukat.

Ajánlott videó
- 13:16 Miközben Trump igent mondott az orosz dízelimportra, az EU új orosz szankción dolgozik
- 13:04 A tavak láthatatlan élővilágáról készített filmet az Ökológiai Kutatóközpont
- 12:59 Magyar Péter négyszemközt tárgyalt Zelenszkijjel Brüsszelben
- 12:47 Szerdán soron kívül meghallgathatja Fürcht Pál volt főügyészt a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság
- 12:31 Lefizetett állatorvosok hamisíthattak útleveleket külföldre szállított kiskutyáknak
- 11:55 Repülni és fejjel lefelé közlekedni is tud a Tesla új autója
- 11:48 Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
- 11:38 Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
- 11:30 Hipóval locsolta nyakon szurkált áldozatát a szegedi rém – életfogytiglant kért rá az ügyész
- 11:30 A Soroksárról visszarendelt Fradi-kapus: Az első félidőben volt egy rossz kirúgásom, de utána belejöttem
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 10:52 Alig fél óráig tartott a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
- 10:44 Magyar és Zelenszkij péntek délben tárgyalnak Brüsszelben
- 10:37 Egy magyar meghalt nyugat-nílusi lázban az idei szezonban
- 10:31 Oscar-díjas rendező ugrik be, hogy elkészüljön a Batman második része
- 07:44 61 pártot szüntetne meg az ügyészség
- 05:40 Ezt még a fagyok előtt tegye meg, ha fügét nevel a kertjében
- 06:09 Lövöldözés egy amerikai általános iskolában: három gyerek és egy tanár is meghalt
- 11:48 Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
- 09:49 Október 23-án várhatóan Budapestre látogat Zelenszkij
- 09:25 Új lendületet kaphatnak a Digitális Polgári Körök – az egyik háttérintézmény megháromszorozta a dolgozók létszámát
- 06:58 Trump: Zelenszkijjel nem jó tárgyalni, nem rajongok érte
- 11:55 Repülni és fejjel lefelé közlekedni is tud a Tesla új autója
- 07:00 Megrázták Lengyelországot az iskolai késes támadások
- 06:46 Korábban skizofréniával diagnosztizálták a tigris ketrecébe beugró férfit
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!