Sport

Az újabb nagy magyar online győzelem 4 millió forintot ért

póker (póker, )
póker (póker, )

Az „Andras Nemeth” online néven kártyázó magyar zsugásunk a Full Tilt Poker 163 dolláros tornáján menetelt a győzelemig, mely húszezer dollárt, nagyjából 4,4 millió forintot ért számára.

Nem semmi hétvégén vagyunk túl, míg szombaton „Bélabácsi” nyert 20 millió forintot a PokerStarson aratott győzelmével, addig „Andras Nemeth” a Full Tilt Pokeren húzott be egy tornát, ami több mint négymillió forintot eredményezett számára – írja a Poker.hu.

147 játékos indult a Full Tilt Poker 163 dolláros rebuy-os tornáján, melyen végül több mint hetvenezer dolláros nyereményalap alakult ki. Ebből mindössze 15 főt díjaztak, akik közt egy magyar volt, mégpedig „Andras Nemeth”, aki a fináléba is bejutott.

A magyar zsugás ellenállhatatlanul küzdött, esélyt sem hagyott ellenfeleinek, és alku nélkül szerezte meg az első helyet. A párbajban „ItalianCrusher”-t verte, aki 12 ezer dollárral vigasztalódott, míg a magyar kártyás 20 ezer dollárt, azaz átszámítva nagyjából 4.4 millió forintot nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik