Belföld

Hazahozták Skóciából a budapesti emberrablót

A 40 éves A. József 2009. október 2-án este társával Budapesten elrabolt egy fővárosi férfit és annak ismerősét, majd bántalmazták őket. Az elektromos sokkolóval ártalmatlanná tett férfit egy fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegették és elvették a mobiltelefonjait, készpénzét és lakáskulcsát. Ezt követően megkötözték és Dunakeszinél, egy híd közelében kitették.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a sértett ismerőse, aki a bűncselekmény elkövetésekor mindvégig jelen volt, valójában tevékenyen részt vett a rablás eltervezésében és lebonyolításában. Így őt és egyik társát még 2010-ben és 2011-ben elfogták a rendőrök, a harmadik társuk, A. József felkutatására tett intézkedések azonban nem vezettek eredményre.

Ellene 2010-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

A körözött férfit 2016. október 12-én a brit hatóságok Glasgow-ban elfogták, majd 2016. december 22-én átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársainak.

Ellene – őrizetbe vétele mellett – rablás bűntett, valamint személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a BRFK Nyomozó Főosztálya folytatja le az eljárást.

(police.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik