A lengyel ellenzék mintegy kéttucatnyi képviselője vasárnap folytatta a két napja megkezdett ülősztrájkot a törvényhozásban, miután a parlamenti közvetítésekre vonatkozó szabályokkal kapcsolatos egyeztetések eredmény nélkül zárultak.
A tiltakozást az váltotta ki, hogy a szejm elnöksége január 1-től meg akarja változtatni a parlamenti közvetítésekre vonatkozó szabályokat. Az újságírók többségét gyakorlatilag kizárná a szejm épületéből,
A felháborodást tovább fokozta, hogy a pénteki végszavazást a jövő évi lengyel költségvetésről az ülésterem blokádja miatt az egyik folyosón tartották meg. Az eljárás bírálói szerint ez törvény- és alkotmányellenes. Andrzej Duda államfő vasárnapra tárgyalásokat tervezett az ellentétek rendezésére.
Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke is megpróbált megállapodást elérni, amihez felkérte Stanislaw Karczewskit, a szenátus elnökét, hogy szervezzen találkozót vasárnap a média képviselőivel. A megbeszélés után Karczewski azt mondta, konszenzus született arról, hogy hétfőn ismét találkozzanak és megtárgyalják a javaslatokat. A PAP lengyel hírügynökség idézte a szenátus elnökét, aki szerint
senki sem akarta korlátozni az újságírókat abban, hogy bejussanak a fontos politikai eseményekre.
(MTI)