Sport

Két és fél millió forintot nyert Zsolt230 a PokerStarson

A magyar kistétes játékos, „zsolt230” 5 dollárból, azaz nagyjából 1200 forintból csinált 2,5 milliót a PokerStars MicroMillions versenysorozatának versenyén.

A piacvezető online pókerterem, a PokerStars ismét nagy sikerrel rendezi meg a MicroMillions nevezetű versenysorozatát. Ezt főleg a kistétes játékosok érdekében hozták létre, és közel 100 versenyt kínál rendkívül alacsony nevezési díjakért – írja a Poker.hu.

Eddig több mint 40 torna ment le a sorozat kezdete óta, de magyar siker még nem született, habár egy-két finálés szereplés már összejött hazánk zsugásainak.

Tegnap hajnalban viszont a győzelem is összejött, mindez az öt dollár nevezési díjú kiütéses freezout tornán. Ezen a versenyen több mint húszezer játékos indult el, a nyereményalap így 82 ezer dollárra nőtt, a győztesnek több mint tízezer dollárt tettek félre.

A hatfős döntő asztalra bejutott „zsolt230” is, aki az élről kezdhette meg a döntő asztalt. A magyar zsugás remekül játszott, kihasználta zsetonelőnyét, illetve jó lapjárás is segítette.

Gyakorlatilag egyenes út vezetett számára a párbajig, ahol a német „levelup1”-gyel találta magát szemben, akinek ekkor már közel ugyanakkora mennyiségű zsetonja volt.

Az utolsó parti viszont „zsolt230” győzelmét hozta, ugyanis a két kártyás a 7-4-Q flopon ment allin. A magyar Q-9 lapokat borított, míg ellenfele Q-6-ot, ami szerencsére nem javult a turn hármas és river kilencesen sem, sőt „zsolt230” két párt tudott felmutatni a leosztás végére.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a magyar zsugás nyerte meg a tornát, egészen pontosan 10 246 dollárt, nagyjából 2,5 millió forintot kaszált, míg a német 7 364 dollárral gazdagodott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik