Belföld

Egymás közt osztotta szét az adományként kapott tévéket a MOB vezetése

Deutsch Tamás azt mondta: nem hallotta a bejelentést, de „no comment”. A felajánló Samsung tisztázni fogja a kérdést a Magyar Olimpiai Bizottsággal.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének és felügyelőbizottságának tagjai között osztják szét azokat a 102 centis okostévéket, amelyeket tárgyadományként kaptak a Samsungtól – tudta meg a hvg.hu.

A szervezetben eddig sportévkönyvet vagy más hasonló ajándékokat osztogattak év végén a vezetőségnek. Kedden viszont egy elegáns étteremben tartott, vacsorával egybekötött elnökségi ülésen Borkai Zsolték bejelentették, hogy idén tévé a jutalom.

Úgy tudni, hogy eddig a hasonló ajándékok a kimagasló eredményt elérő sportolókhoz kerültek, például olyan fiatalokhoz, akik pénzjuttatásban egyébként nem részesültek. Idén azonban arra hivatkozva, hogy a riói olimpia miatt már kiosztottak különféle dotációkat, további sportolókat nem akartak tévével jutalmazni, úgy gondolhatták, hogy a készülékeknek jobb helye lesz a 14 elnökségi és öt felügyelőbizottsági tagnál.

Gémesi György elnökségi tag azt mondta a hvg.hu-nak: azt hitte, vicc a bejelentés, hogy tévét kapnak. Azt mondta: neki van tévéje, ezért az ajándékot Gödöllő polgármestereként valószínűleg egy helyi, rászoruló családnak fogja felajánlani. Deutsch Tamás MOB-alelnök is ott volt a vacsorán, de ő azt állította: nem hallotta az ajándék tévére vonatkozó bejelentést, amire csak annyit reagált: „no comment”.

Gyulay Zsolt olimpiai bajnok azt mondta: az elnökség tagjai nyilván nincsenek rászorulva az ajándék tévére, amit ő nem fog átvenni. Dávid Imre, a felügyelőbizottság elnöke viszont először azt mondta: „műszaki tesztelésre” kapták a terméket, de miután minden más tag egyértelműen ajándéknak nevezte azt, úgy fogalmazott: még nem egyértelmű, hogyan kapják.

A Samsung, amely a szervezet arany fokozatú támogatója, nem tudott arról, hogy az elnökség és a felügyelőbizottság tagjai kapják az általuk felajánlott tévéket. Azt mondták: ezt az értesülést minél előbb tisztázni fogják a MOB-bal.

A Magyar Olimpiai Bizottság a hvg.hu cikkének megjelenése után az alábbi közleményt adta ki:

A Magyar Olimpiai Bizottság az esztendő végén az olimpiai mozgalmat, a hazai ötkarikás szervezetet és a magyar sportot hosszú évek óta támogató, azért társadalmi szerepvállalásként sokat dolgozó elnökségi tagoknak és a MOB Felügyelő Bizottsága tagjainak köszöni az áldozatkész munkát, melynek elismeréséül az egyik szponzornak köszönhetően egy-egy televízió tartós használatával ajándékozza meg őket. A MOB elnöksége és Felügyelő Bizottsága a munkáért nem kap pénzt, milliós jutalmat, a jövőben sem fog; ellenben rendszeresen ülésezik, tagjai folyamatosan a magyar sport rendelkezésére állnak, alázattal és felelősséggel hozzák meg döntéseiket a magyar sport érdekében. Most alkalom nyílt arra, hogy a MOB és a magyar sport köszönetét fejezze ki ezeknek az embereknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik