Közélet

Brutálisan megkínoztak egy kölyökkutyát Pécsen

Kikötözték, megszurkálták – egyebek mellett. A férfit kiengedték, pedig állítólag emberekre is rátámadt már.

A négyhónapos, Panka névre hallgató akita a napokban tűnt el. A család értesítette a rendőrséget, majd az egyenruhásokkal együtt keresték a kiskutyát. Végül meghallották a nyüszítését házuk mögötti focipályához tartozó öltözőből – idézte fel a bama.hu-nak az eb gazdája.

Dr. Gerner Eleonóra a lapnak elmondta, kedvencét megkötözték és brutálisan megkínozták: késsel több helyen megszúrták, a fogait kiverték, az orrát betörték. A rendőrség tíz perc alatt elkapta a tettest, aki mindent beismert. „Közben az is kiderült, hogy a kisebbik lányomat korábban ő zaklatta egy délutáni futás közben” – fűzte hozzá.

A férfit másnap ismét látták az érintett utcában, az egyenruhások kiengedték. „A rendőrségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügyészség úgy döntött: nem kell őrizetbe venni a férfit. Mi úgy tudjuk, hogy a férfi a miénk előtt már négy kutyát megölt, legalább négy embert megtámadott fényes nappal. A rendőrség ezekről mind tud, névről ismerik ezt a férfit, de mégsem tartják benn. Azt hallottuk, hogy őt pszichiátrián kezelik, de nem jár beadatni a szükséges injekciókat, ráadásul kábítószer-használó is” – mondta dr. Gerner Eleonóra.

A kutyus azóta jobb állapotban van, ahogy a gazdája fogalmazott, túlélő típus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik